My life at the moment

Sziasztok!

Igaz, még nem új résszel jelentkezem, amit nagyon sajnálok, de már készülőben van a posztolás irányába.

Az új részeket leginkább hétvégén szoktam megírni, mert akkor van rá időm. Minden szombat délután bevackolom magam, zenét hallgatok és írok. Ez mindig lenyugtat és egy új világba repít, amelyet egyre közelebb érzek magamhoz. Egy olyan világot próbálok nektek mindig teremteni, amely különleges, nem hétköznapi mégis beletudjátok magatokat képzelni és kitudtok zökkeni pár percre az adott helyzetetektől.

Mindig a legjobbra és valami különlegesre törekszem, hogy az a tucat, amelyet alkotok, ne legyen olyan mint más. Mert távolról sem akarok senkit másolni és azzal tölteni az időmet, hogy olyat adjak át, amelyet száz meg száz más blogon megtaláltok. Általában próbálom beleszőni magam. A saját képzeletemet, álomvilágomat akarom elétek vetíteni. Tudjátok ehhez sokszor erő és hangulat kell. Sokszor vagyok mélyponton és akkor sosem szeretek írni, mert félek attól hogy túlontúl eltaszítanám magamtól az embereket, az olvasóimat, titeket. Pedig ez nagyon távol áll tőlem. Én mosolyt szeretnék rajzolni az emberek arcára, mely festői hangulatot ad, akár pár percre, pillanatra az életetekben. Nem vagyok tökéletes ember és nagyon sok hibám van, melyek elég gyakran felőrölnek és a mély depresszióba kergetnek. Átgondoltam már nem egyszer hogy hogyan is érhetem el azt magamban hogy ezek a dolgok mindig foglalkoztassanak. Nem vagyok nádszálvékony, van rajtam mit fogni. És ez sokszor nekem nagyon fáj, hogy nem lehetek olyan lány, aki csak felkap magára valamit és jól néz ki. Nem. Sokat kell azzal törődnöm hogy én vagyok-e és jól áll-e az adott darab nekem. Követem a divatot, az újra és újra megjelenő stílusokat. De egyet megtanultam talán az elmúlt 3 évben. Hogy nekem egyedi stílusom kell hogy legyen és nem másokat kell másolnom. És ezzel semmi bajom sincsen. Most nem fogok regényt írni erről, azt hiszem az nem ez a bejegyzés, mert ennek teljesen mást szántam és nem a mély depressziómat ami néha gyötör. Nem. El szeretnék mondani, vagyis mesélni nektek pár boldog percet ami történt velem a hetekben. 

Az első, ami talán életem legboldogabb és legviccesebb napja volt, az 2 hete történt. Itt a blogomon megismertem egy lányt, aki később a közösségi oldalon is megtalált engem. Körülbelül április óta beszélgethetünk, szóval egy kis ideje már ismerjük egymást. Rengeteg dolgot tudtunk már egymásról és a nyár folyamán is szerettünk volna már összehozni egy közös találkozót, de sohasem jött össze, mert vagy ő volt táborban vagy én voltam kórházban. De jobb alkalom nem is lehetett volna, mint hogy én felutazok Pest-re és az Arénában közösen megnézzük a This Is Us-t. Bevallom kicsit féltem szombat reggel, amikor felültem a vonatra, hiszen nem tudtam mire számítsak. Hogy ő is egy olyan lány aki csak átver és megjátsza magát a neten, mint oly sokan mások. De bíztam benne és mélyen hittem és tudtam hogy Zorka nem az és nem is olyan, akiben bármikor is csalódhattam volna. És bátran kimerem állítani hogy soha nem is fogom. Talán egy olyan személyre találtam rá, aki a másik felem. Nagyon ok olyan dologra jöttünk rá és merően hiszek abban hogy jövünk még, ami közös bennünk. Nem tudom hányszor hangzott el az a mondat hogy -Igen, nekem is!-vagy -Igen,én is!-

Persze mint minden lánynak, nekünk is megvoltak a bakijaink és jól kiröhögtük egymást, de mi már csak így szeretjük egymást. Ugyi hugi? :)

A filmen együtt nevettünk, énekeltünk, sírtunk és sikítottunk. Volt hogy én döltem az ő vállának vagy ő az enyémnek. Csodás volt. A közös karkötőnk szinte összekapcsolt minket, Örök barátokká. AZ már más tészta hogy valaki azóta lelopta az enyémről a medált, de akkor ő meg pusztuljon meg és legyen vele boldog. De a láncot a mai napig mindennap a karomon hordom.

Ahogy felidézem az eseményeket egyre több dolog jut eszembe. Azt kifelejtettem az elejéből hogy képes voltam eltévedni a Keletiben, de ez már más tészta :D Le sem tagadhatnám néha hogy szőke vagyok.

Lejártuk a lábunkat és rengeteg boltot. Rájöttünk hogy nagyon egyezik az ízlésünk. 

A búcsúzás nehéz volt, de gyorsan lerendeztük, hiszen egyikünk sem akart szerintem sírni :D 

Azóta is beszélgetünk és talán még közelebb kerültünk egymáshoz azóta. A legeslegjobb dolog hogy jövőhéten újra találkozunk és csapunk egy hatalmas shopping napot. Már alig várom. *.*

Egy összevágott kép a napunkról :)

A másik dolog amit szerettem volna veletek megosztani, mert számomra nagyon sokat jelent és egy indok hogy miért nem kaptatok részt ma, az a szülinapom. Ma lettem 17 éves és hogy a barátnőm szavával éljek, az utolsó szülinapom amit még kiskorúként ünnepelhetek. Rólam tudni kell azt, hogy nem szeretem a bulikt és nem vagyok az, aki olyan lenne hogy csapjunk bele az éjszakába és kitudja mi lesz. Félre ne értsen senki. Nem ítélem el azokat akik szeretik. Nyugodtan. Csak akkor mások is fogadják el azt hogy én nem vagyok olyan. Tehát a mai napomat a városban töltöttem és biliárdoztunk 8 barátommal. Talán sohasem volt még ilyen jó és vidám szülinapom. Jó érzés volt a tudat, hogy ez most rólam szól. Hogy mindenki miattam jött el és értem megteszik azt, hogy megküzdenek egy golyóval a biliárdasztalon. Bevallom eddig életemben ha 2x játszottam, így elég bénán kezdtem, de hál'istennek belejöttem valamennyire a végére. Már itt alig volt hangom, hiszen 2 óra hosszát eltöltöttünk ezzel. Azt hiszem 2 meccset játszottunk és egyszer a lányok, egyszer a fiúk nyertek. Így az egál, nem? :)

Majd elindultunk és mindenki már farkas éhes volt. Gondolkoznunk kellett azon, hogy hova is üljünk be, hiszen 9 ember nem mindenhol fér el kényelmesen. Így egy közeli pizzázó mellett döntöttünk, ahol volt szabadtéren is lehetőség arra, hogy a kis csapat teletömhesse a bendőjét. Aha. Gondoltuk mi. Amint leültünk eleredt az eső. Csakhogy, ennél a pizzánál, nem volt csak szabadtéren lehetőség enni. Az volt a megmentőnk hogy a fejünk felett el lehetett húzni a ponyvát, így nem áztunk meg. Na meg nekem az is megdobogtatta a szívemet, hogy akiért odavagyok esernyőt emelt kettőnk felé, így védve magát és engem is az esőtől. Rengeteget beszélgettünk, nevettünk és kiabáltunk. AZt hiszem nyílt mozit adtunk a tulajoknak, de sebaj.

Sikerült nekik elérzékenyíteniük, hiszen az ajándékaim, amiket kaptam tőlük, mind-mind én vagyok. Feltétel nélkül örültem mindennek, talán jobban is mint kellett volna.

Ez lett volna az én kimerítő összefoglalóm és helyzetjelentésem. Remélem nem haragszotok rám és megértitek hogy most kicsit kikellett a hétköznapokból lépnem és velük tölteni ezt a néhány órát, amelyet az írásból faragtam le. Ígérem bepótolom és behozom a lemaradásomat, amint tudom.

Köszönöm hogy elolvastad! Köszönöm a barátaimnak és barátnőimnek. Köszönöm annak a személynek, aki ezt soha nem fogja olvasni, de én mégis itt kijelenthetem hogy sokat jelent a számomra és megdobogtatja szívem. Annak, aki felnyitja a szemem, akkor, amikor kell és nem engedi hogy hülyeséget csináljak.

És végül, köszönöm nektek olvasóim, akik eljutattok olyan örömökhöz hogy kitartotok mellettem és érdeklődtök irántam és az én firkálmányaim iránt.

Ti vagytok a legjobbak és higgyétek el. Mindenkiben él és lappang egy olyan személy, aki rabul ejti majd az ő hercegét és boldoggá teszi. Amely alkot egy egyedit és csodát. Mert mint ti vagytok drága olvasóim.

Kellemes pihenést a holnapi naphoz. És hatalmas ölelés és kitartás a sulihoz.

Az ajándékaim *.*

Dasie