2013. június 29., szombat

23.rész

Sziasztok!
Mivel történetesen már szombat van és nem tudtam kibírni hogy ne rakjam fel a már megírt részt,így most felkerül és remélem,nagyon remélem hogy tetszeni fog.
Köszönöm a több mint 13.000+oldalmegjelenítést,a 18!feliratkozót és köszönöm azoknak,akik az előző bejegyzésemhez írtak pár kedves szót nekem.Ebből merítettem erőt és írtam meg ezt a részt.Hosszabb lett mint szokott,de erre lehet számítani,hisz most már csak heti 1x hozok részt.
Akinek tetszik,az kövessen Bloglovinon,jobb oldat megtaláljátok a linket.
A dalt,amit kitettem most a részhez,fontos.Ezt hallgattam egyfolytában miközben írtam és szeretném ha ti is hallgatnátok amikor olvastok.Ha leáll indítsátok újra légy szíves.Köszönöm :)
Nem is tartalak fel tovább titeket.
Kellemes pihenést továbbra is és jó olvasást!
                                                                                                                                                Xoxo:Dasie

Song:Devlin

Dasie szemszöge:

Ijedten kapta fel a fejem és néztem a szemeibe.Az ő szemei nyugodtságot sugalltak és nem húzódott el.Karjai ugyanúgy védelmezően fonódtak körém.Szívem hevesen vert,arcom rákvörösen izzott.Mindenki lát minket és félre értik azt,amit még mi sem értünk.Elég komplikált az biztos.
-Te nem félsz hogy találgatni fognak és velünk lesz tele a sajtó holnap?-suttogtam a mellkasába temetett arccal.
-Ilyenkor már kár megbánni dolgokat és amúgy sem szeretnék.Fontos vagy nekem és ha bárki is többet képzel majd bele hát legyen.-mondta felemelve az államat.
Nem akartam hogy újra megismétlődjön a múltkori baklövésünk így csendesen elhúzódtam és leültem egy székre,amíg ők fojtatták az interjút és képeket készítettek velük.

A riport után volt egy kisebb állófogadás hangulatos zenével és a kis csapattal.Vagy naggyal ami azt illeti,hisz a fiúk kimagaslottak az alacsonyabb titkárnők közül.
Már nem tudom hanyadik pohárnál járhattam,amikor a kezemben lévőt kikapta valaki és rátette az ott elhaladó pincér tálcájára.
-Nem kéne ennyit innod.Nem tesz jót és holnap szükségünk van rád épen.-mormolta a fülembe,közben szemei smaragdzöldként égtek.-Mi a baj?-kérdezte feszültséggel a hangjában.
Csak megráztam a fejem.Nem tudtam volna megszólalni.Mert ha megteszem,még valami olyat mondok el neki,amit nem kéne és tönkretenné a köztünk lévő kapcsolatot.Ha még beszélhettünk ilyenről.
-Úgy látom nem igazán fogsz rám reagálni.-sóhajtott és könnyedén felkapott.Fejét először a nyakamba fúrta és morgott egyet.
-Olyan jó illatod van.-suttogta a fülembe,mire én felkuncogtam ő pedig sóhajtott egy nagyot.
-Még a romantikus pillanatot is lelövöd.Eszméletlen egy lány vagy te,nem gondolod?-mosolygott.
Tisztában voltam azzal hogy feltett egy kérdést,de valahogy lemaradtam annál a pillanatnál amikor megjelentek a gödröcskéi.Az arca örömtől sugárzott és lelket öntött mindenkibe ha csak ránézett.
Sóhajtottam egyet és kicsit spicces állapotban kértem hogy tegyen le.
-Nekem jó így.Nem vagy nehéz.Sőt.
-De akkor is azt szeretném hogy lerakj.
-Nem bízom most a szavaidban.
-Én viszont igen,úgyhogy rakj le!-kezdtem el csapkodni a vállát,majd a mellkasát.
-Jó-jó,de ígérd meg hogy nem esel el.-kérlelt.
-Mintha tudnám szabályozni hogy mikor legyek béna és mikor nem.Ezt te is tudhatnád.-néztem fel rá.
-Piszkosul igazad van.-ezzel letett és lábaim érintették a biztos talajt.Talán még sem volt olyan jó ötlet hogy újra a szilárd talapzaton álltam,mert lábam megingott és csak nem elvágódtam,de egy biztató és erős kéz visszarántott.
-Köszönöm Liam.-mosolyogtam barna íriszeibe.
-Hölgyem.-biccentett úriember módjára mégis mókásan.
-Haver,el ne felejts pukedlizni is.-szűrte ki a fogai közül Harold.
-Neked meg mi bajod?-néztünk rá.
-Áh semmi.-legyintett és otthagyott minket kettesben.
-Minden rendben veled?Nem állsz valami biztosan.Nem szeretnél leülni egy kicsit?-kérdezte karom megragadva,majd választ sem várva egy asztalhoz húzott és leültetett egy kényelmes székbe.

Első dolgom volt kilépni a gyilkos cipőmből,majd megkönnyebbülve felsóhajtottam és egy újabb pohár pezsgőért nyúltam,de Leyyum elhúzta azt.
-Nem-nem.Nem valami tiszta a tekinteted.Elég volt.
-Olyan gonoszak vagytok ma este fiúk.-duzzogtam államat leszegve.
-A helyedben nem tenném ezt.-mordult fel.Én kíváncsian ráemeltem a szemem és felvontam a szemöldököm.
-Mégis mit?-kérdeztem rá.
-Leszegted az állad és a homlokod ráncoltad,ez pedig fura érzéseket vált ki belőlem.Megakarlak a magam módján vigasztalni,de nem hinném hogy örülnél neki.-válaszolta és a hangjából kihallottam a buja szenvedélyt,amit sikeresen rejt el mindenki előtt.De sejtettem hogy ez is ott lapul benne.

Közelebb hajolt,amit egyikünk se vett nagyon észre,vagy csak nem foglalkoztunk vele.Éreztük a pillanatot.Éreztük egymás közelségét,de egy valami hiányzott nekem.
Ő nem Harold Edward Styles volt.Aki ha velem tartózkodott egy légtérben vagy 50 méteres körzetben,pezsgett a levegő és a gyomrom öklömnyire zsugorodott,szívem őrületes vágtába kezdett és azonnal rá akartam vetni magam.
Úgy látszik ezt az energiát most Liam felé sugároztam.De elhúzódtam,megköszörültem a torkom mielőtt megszólaltam volna és felálltam.
-Mennem kell!
-Igen,azt hiszem menned kell!-mondta ő is határozottan.Nem rég szakítottak Danni-vel,neki még ott volt/ak a sebek és talán az akarás hogy visszaszerzi.Mert akármilyen is az a sok távolság,a szerelem akkor is lángol,ha nem vagy azon a földrészen.A kettejük szerelme lehet hogy eszméletlen volt,de valami elszakította és magukhoz tértek.Eltépte egy vihar,ami tombolva verte át magát az érzelmeken,pillanatokon,mint egy özönvíz mosta tisztára az életüket és ejtett talán örökös hibát a lelkükön.
Nem tudhattam pontosan milyen szerelem és érzés lehetett az övék mert még sohasem szerettem igazán senkit.De talán felemésztő és fájdalmas.

Elköszöntem mindenkitől és hívtam egy taxit.Lifttel lementem a földszintre,onnan a forgó ajtón keresztül az épület elé és leültem a lépcsőre.A térdemre hajtottam a fejem és úgy bámultam a lüktető várost,ami még csak most kezdett ébredezni.Ahogy a nap elvitte magával a fényt,úgy hozta a hold magával a sötétséget és a magányt,ami ezernyi titkot rejtett magában.Reménykedni tudtam csak, hogy számomra nem szolgál semmi meglepetéssel.
Egy forró fürdőre vágytam,több száz rózsaszirommal és illatos fürdőolajjal,ami átjárja a fürdőszobát és az én bőrömet is.A létemet,ami megújít,felfrissít,megszínez.
Elmosolyodtam hogy hogy lehetnek ilyen gondolataim nem elég tiszta fejjel.
Ránéztem az órámra és kezdett idegesíteni hogy már vagy 20 perce várom az autót,de még nem ért ide.
A mögöttem lévő ajtó kicsapódott és ismerős hangra lettem figyelmes.
-Úgy mentél volna el hogy tőlem el sem köszönsz?-vigyorgott rám Emily édesapja.
-Elnézést Mr.Roads,de nem tudtam hogy itt tartózkodik és nem is találkoztam a délután folyamán önnel.-álltam fel és sétáltam közelebb.Ő is közelebb jött és megfogta a karomat,mégközelebb húzott.
Elkezdtem remegni,éreztem hogy ebből már jó nem sülhet ki.Vettem egy mély levegőt,de kifújni már nem tudtam.

-El is felejtettem már hogy te ilyen szép vagy.Bár sokat változtál.Nagyon sokat változtál.Főleg itt.-nyúlt a melleim felé és megfogta a balt.Sikítani akartam és kitépni magam a karjai közül,de nem tudtam.Megdermedtem és sokkolódtam.Nem akartam ezt.

-Hagyjon békén.-suttogtam és csak remélni mertem hogy meghallja gyönge szavaimat.

-Szóltál valamit kislány?Hmm..nem?Akkor most gyere velem és játszunk kicsit.Biztos vagyok benne hogy nem csak én fogom élvezni.-mondta és még kísértetiesen hozzátette.-Hanem te is angyalom.-ragadta meg erősen a könyököm,hogy ne tudjak elszabadulni.

Rángatóztam,de az ereimben még mindig éreztem a sötét félelmet,azt amit a hold hordozott magában.Felnéztem az égre és nem akartam elhinni.Telihold volt.Lehunytam a szemeim és próbáltam azokat az emlékeimet elsodorni a gondolataimból,ami néha felemésztettek hacsak ránéztem a ragyogó égitestre.
Már gyerekoromban is féltem tőle és nem tudtam aludni.Mindig bebújtam a takaró alá,de előtte felkapcsoltam a lámpát.Bárcsak most is kinyújthattam volna a karomat és semmisíthettem volna meg ezt a borzasztó érzést a mellkasomban.Egyre csak gyűlt és gyűlt.
Felszisszentem,ahogy a kocsijába bevágva,majdnem a lábamra csukta az ajtót.Nem igazán gondolhatta át a dolgot,mert nem zárta be.Vártam egy másodpercig,lekaptam a cipőimet,kivágtam az ajtót és futni kezdtem.Úgy mint még soha.Úgy ahogy a ruhám,az izmaim és én magam bírtam.Hallottam hogy fut utánam.
De ez még csak jobban fokozta az adrenalin szintemet és elkezdtem mosolyogni.Sokkos állapotban voltam és nem tudtam merre mehetnék.Azt sem hogy hova,hisz Emilyéknél megtalál.

Csak futottam és futottam.A Globe színház előtt tartottam,amikor megint megláttam a holdat tükröződni a temzén,én csak felemeltem a középső ujjam és beintettem az égitest tükörképének.Tudom hogy hülyén hangzik,de egyszerűen utáltam.
Csak futottam és futottam.Míg a London Eye-hoz nem értem és próbáltam elvegyülni a tömegben.
Rengetegen voltak,amit nem csodáltam hisz egyszerűen fantasztikus este felszállni London szemére és látni a kivilágított várost ilyen magasról.Lélegzetelállító lehetett.
A táskámban kutattam a telefonom után,majd kezembe véve a rózsaszín csodát,tárcsázni kezdtem azt az embert akire az anyukámon kívül most a legnagyobb szükségem volt.Anyát nem hívhattam,hisz rögtön kibukott volna belőlem a sírás és elmondtam volna mi történt.
Legszívesebben feljelentettem volna azt a tuskót,de nem volt bizonyítékom.Semmim nem volt.Ő pedig elég befolyásos ember ahhoz,hogy egy ilyen kis ügyet eltudjon tussolni.
Így hívtam Harryt.Azt hittem nem veszi fel,de a 6.csörgés után vidáman kiáltott bele.
-Haaarryy szükségem van rád.-remegett a hangom miközben ezt a pár szót próbáltam belemondani a telefonba.
-Dasie?Mi a baj?-hallottam ahogy eltávolodik a hangzavartól és kimegy egy ajtón,ami hangosan csapódott vissza.
-Csak csak gyere ide.-kezdtem elveszíteni a lélekjelenlétem.
-Hol vagy most?-kérdezte idegesen.
-A London Eye-nál.
-Hogy mi?Hogy kerültél olyan messzire?
-Futottam.
-Futottál?De miért...nah jó ezt most haggyuk abba.Sietek ahogy tudok.De ne mozdulj onnan ahol most vagy.Értetted?-hogy is tudtam volna neki ellent mondani.
-Rendben.-a könnyeim utat törtek maguknak,még én továbbra is a sorban álltam.Féltem hogy megtalál.Meglát és elhurcol.Így csak haladtam a sorral.Néha-néha magam elé engedtem pár embert,mert én nem akartam felülni.
Egy negyedórát állhattam egyedül,amikor valaki megragadta a derekam és a mellkasára húzott.Először megijedtem és sikkantottam egyet,de utána megéreztem a bódító illatát.A sorban állók ránk néztek és csak elmosolyodtak.A mögöttünk álló idős házaspár megszólalt hogy nagyon édesek vagyunk így együtt és hogy kérhet-e egy autogrammot az unokájának.Aláírt egy fényképet magáról,amit a néni a táskájából húzott elő.Én csak elnevettem magam és kiálltam a sorból.
-Most miért álltál ki?Nem ülünk fel?-nézet rám.Visszanéztem és olyan aranyos volt,könyörgő hogy odaballagtam.Megfogta a kezem és közelebb húzott magához,de most nem éreztem a félelmet,sokkal inkább a törődést és a szeretetet.
-Jól vagy?-fürkészett azokkal a csodálatos íriszeivel.
Elhúztam a szám és próbáltam kicsikarni magamból egy mosolyt.Ő felsóhajtott és megölelt.Karjai óvtak és a mennyekben éreztem magam.
-Nem tudom hogyan kéne hogy érezzem magam.Azt hiszem zavarodott vagyok.-motyogtam az ingébe.
-Azt elhiszem.Elmeséled hogy mi történt vagy majd máskor?-fürkészett.
-Majd máskor ha nem baj.Ne rontsuk el a pillanatot.
-Milyen pillanatot?-mosolyodott el kajánul.
-Azt te is nagyon jól tudod.-kuncogtam a karjaiban.
-Hmmm..sejtem.
Lassan odaértünk a pénztárhoz és vettünk két jegyet.Még sorban álltunk hogy a fülkékbe bemehessünk.Csendben voltunk,a gondolatainkba rejtőztünk.Mégis éreztem hogy életemben nem örültem semminek annyira,hogy most ő itt van és vigyáz rám.
-Szeretnéd ha csak ketten lennénk a fülkében?-kérdezte a fülembe suttogva.
-Persze,de az lehetetlen.Rengetegen vannak még akik arra várnak hogy felszállhassanak.-válaszoltam.
-Hmmm..értem.-összevont szemöldökkel gondolkodott,majd hátrafordult és felemelve a hangját szólt a tömeghez.
-Figyelnének rám egy kicsit.Lenne egy nagyon nagy kérésem a jelenlévőktől.Szeretnék felszállni kettesben egy fülkébe a mellettem lévő lánnyal.Szükségünk lenne arra hogy kicsit ketten legyünk.Nem lenne gond?-az a tekintet és könyörgő hangja még egy kutyát és zavarba tudott volna vele hozni.A tömeg felmorajlott és mosolyogva intett hogy menjünk ketten.Valaki még füttyögött is.
-Na látod ez is megoldva.-ragadta meg a kezem és az őrrel lepacsizva szálltunk fel.

A kapszula bezárult és lassan,szinte észrevétlenül indult körútjára velünk,erre a félórára.A látvány ami elém tárult szavakkal kifejezhetetlen.Nappal is gyönyörű volt ez a város,de este.Nem tudtam levenni a szemem a fényekről,az emberekről.Semmiről.Ránéztem Hazzára aki mögöttem állt zsebre tett kézzel és engem figyelt.Közelebb jött és átkarolt.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Most már igen.Köszönöm hogy ilyen gyorsan ide tudtál jönni.
-Dasie,ez csak természetes.

Rámosolyogtam és a további fél órát végig beszélgettük meghitten.Kissé szűknek éreztem a teret bent,de nem érdekelt.Hátra hajtottam a fejem a vállára,keze a derekamon pihent és élveztük az együtt töltött időt.
Olyan szép volt.Felfoghatatlan,mint egy tündérmese.Egy kiragadott boldog pillanat az életből.Maga a csoda.

Kissé fáradtan és kábán léptünk ki a mi kapszulánkból és kézen fogva sétáltunk egy taxit keresve,ami haza visz minket.Nem zavart hogy fogja a kezem.Már-már természetessé vált és az fájt volna ha nem teszi.
-Nézd ott egy!-mutatott egy üresen álló autóra.Elkezdett futni és engem is húzott maga után.Nevetve tettem meg.Úgy éreztem magam mint egy kisgyerek,aki siet hogy megkapja a játékát.Csakhogy nem vágytam ennél többre a pillanatnál.Vele voltam és ez volt minden.

-Esti mozgás!-nevettük az ülésen.Már nem éreztem az alkohol hatását,de tudtam fog még nekem fájni a fejem.
-Ha abbahagyták a nevetést,megmondanák kérem hogy hova lesz a fuvar?-fordult hátra a sofőr.
Harry összevonta a szemöldökét és rám nézett.
-Szeretném ha nálam maradnál ma éjszaka.Megnyugtatna és szerintem az lenne a legjobb.-én csak bólintottam.Nem tudtam mit mondani.De egy kérdés felötlött bennem.
-Hope-ot nem fogja zavarni?-emeltem tekintetem az övéihez.
-Nem érdekel és már nem számít.Szakítottunk.-simított el egy tincset az arcomból.
Hirtelen öröm és megkönnyebbülés áradt szét az ereimben és boldog mosoly kúszott az arcomra.
Sóhajtva és kissé fáradtan dőltem a vállának folytatva utunkat Harry házához.

Elbóbiskolhattam,mert arra ébredtem hogy Harry a karjaiban visz az ajtóig.Az arcára simítottam a kezem és elmosolyodtam.
-Letehetsz,tudok a lábaimon menni és nehéz vagyok.-mondtam.
-Először is,tudom,de nekem jobb így.Másodszor ne nevettes.-halázta elő a kulcsokat a zsebéből,miközben egyik karja erősen tartott.
Babrált a zárral,majd sarkig tárta az ajtót és bevitt.Gyengéden letett a kanapéra a nappaliban,majd levette a lábamról a cipőt.
-Ezt kiviszem.Szeretnél valamit?-kérdezte előttem állva.Megráztam a fejem és hátradőltem.Ő kiment és gondolom levette a kabátját és a cipőjét.Én odaléptem a falhoz,ahol temérdek mennyiségű film volt.Az ujjam elhúztam rajtuk és elmosolyodtam hogy személyenként vannak külön-külön válogatva.Mint például Liam polcán megtalálható volt a Batman,addig Louis-nál  is a szuperhősös filmek.Odaléptem ahol a "Hazza" nevet láttam és hatalmas mosoly kúszott az arcomra,amikor megláttam a Spongyabob évadokat.
-Mit szeretnél csinálni?-jött be ő is és lehuppant.
Csillogó szemmel fordultam meg és mutattam felé a dobozt.
-Megnézzük?-könyörögtem kiscica szemekkel.
-Ki tudna ellen állni ezeknek a szemeknek?-nevetett.-Persze,amúgy is imádom.De nem szeretnél előtte lezuhanyozni és kényelmes ruhába bújni?
-De,de nincs nálam semmi.-vázoltam elő a problémám.
-Megelégszel az én pólómmal és nadrágommal?-vonta fel a szemöldökét.Boldogan mosolyogva rávágtam hogy persze és futottam a lépcsőig.
Ő hirtelen felkapott és úgy vitt fel az emeletre.Közben lágy puszikat hagyva a homlokomon.
Bementünk szobájába,ahol letett az ágyra.Felhúztam a lábaimat és összekuporogva figyeltem ahogy tesz vesz.Lágy barna színűek voltak a falak,nagy ágy terpeszkedett a szoba központjaként és fekete szőnyeg borította a szobát.Ezenkívül szekrény,asztal és a szokásos.Most jutott csak eszembe hogy a múltkor,amikor itt voltam szét se néztem.
Odaslattyogtam mellé és figyeltem a mozdulatait.
-Jó lesz ez a póló?-tartott elém egy egyszerű feketét.
-Persze.-kaptam ki a kezéből.A kezembe adott még egy szürke melegítő alsót és elkísért a fürdőig.
Szemben állt velem,mire én zavaromban lehajtottam a fejem.
Ő felemelte és kisimította a hajamat az arcomból.
-Örülök hogy engem hívtál.-motyogta.
-Én is örülök hogy téged hívtalak.-suttogtam.Elmosolyodott és közelebb húzott magához.
-Fontos vagy nekem.Ha tudnád hogy mennyire.-sóhajtottam.A kezeimbe vettem az arcát.
-Nekem is fontos vagy.-mosolyogtam el.
Csillogó tekintetét az enyémbe fúrta és így teltek el a pillanatok.


Majd kibontakoztam a karjaiból és megfürödtem.Utánam ő is,majd bebújtunk a ágyba ő pedig elindította egy részt.

Nem tudom meddig nézhettük és mennyi részen voltunk túl,de kezdett a levegő felforrósodni a takaró alatt.
Többször elegyedtünk szóba vagy csak figyeltük álmosan a képernyőt,de mosolyogtunk és nyugodtak voltunk.Együtt voltunk.

-Aludjunk?-tette fel a kérdést amikor már vagy huszadszorra ásítottam.Fáradtan bólogattam,amikor kikapcsolta a tévét és lekapcsolta a lámpát.Oldalra fordult és a mellkasára húzott.
Így aludtunk el.Biztonságosan,nyugodtan és érzésekkel a szívünkben.




2013. június 25., kedd

This Is Us

Csak nézzétek!
Nos,ha megnéztétek és kitomboltátok magatokat mint én,jön a rossz hír.
Megrekedtem.Nem érzem magam valami jól és igazság az is,hogy alig kapok visszajelzést.Ez pedig rosszul esik.
De!
Köszönöm azoknak akik eddig is kitartottak velem!Nem zárom be a blogot,de csak szombaton tudom a részt hozni.
Szeretném ha olvasható és jó lenne,így mostantól hetente csak 1x lesz rész.És ennek több oka is van még amit nem mondtam el.
Matek tanárhoz fogok járni,mert elég gyenge vagyok és muszáj valahogy leérettségiznem.
A nyár 80%-át konditeremben fogom tölteni,ugyanis leszeretnék fogyni.
Köszönöm annak a oár embernek a megértését akik hagytak nekem komit és tetszikeltek is.
És köszönöm a több mint 12.000+ oldalmegjelenítést is.
Legyen szép napotok továbbra is és várjuk együtt ezt a csodálatos filmet.
Jók legyetek.
Dasie

2013. június 23., vasárnap

Bloglovin

Sziasztok!
Most nem résszel jelentkezem,hanem annál egy sokkal fontosabb dologgal.
Lehet hogy már hallottátok hogy megszűnik a Google Reader,így nem fogjátok látni a blogok frissítéseit és én is elveszítem azokat az olvasóimat akik fel vannak erre a blogra íratkozva.

De,ha szeretnél ezen segíteni és lépést tenni afelé hogy továbbra is kapj frissítést,illetve tudd a blogot is követni,akkor olvasd ezt el,amit most befogok linkelni.

Itt mindent megfogsz találni és minden le van írva lépésről lépésre.

Íme:Bloglovin segítség (ezt noricci bejegyzése és itt köszönöm neki,hogy belinkelhetem és ilyen részletesen eltudja nekünk mondani a teendőket)

Saját blogom bloglovin-os linkje: Itt tudod követni az oldalam.

Szóval kövessetek minél többen és köszönöm hogy elolvastátok.
Nem soká jelentkezem az új résszel.
Kellemes pihenést!
Dasie


2013. június 22., szombat

22.rész

Szép napot!
Meghoztam a következőt,remélem tetszeni fog.
Nagyon köszönöm a tetszikeket,a komikat és a több mint 11.800! oldalmegjelenítést.
Nagyon köszönöm a díjakat amiket kaptam és ígérem kifogom rakni,de eddig még alig volt időm és a részt írtam ha gép elé kerültem.De nagyon köszönöm őket és nagyon megtisztelő.:)
Raktam friss képeket és videókat a menüpontokba.
Nem tudom ti mit tudtok a Liam-Danielle és a Louis-Eleanor párosról,de én nagyon remélem hogy nem igazak a pletykák és nem szakítottak.
Töltsétek kellemesen a nyarat és igyatok sokat!
Jó olvasást!


Harry szemszöge:

Néztem rá,lassan elmosolyodtam és ő is.Ekkor előre léptem és szorosan a karjaimba zártam.Először vonakodott és éreztem hogy megfeszül,de én nem engedtem el.Még szorosabban vontam magamhoz.Ő is felsóhajtott és körém fonta karjait.Hitetlenkedve megcsóváltam a fejem és belefúrtam az orrom a hajába,aminek elképesztő illata volt.Megbabonázott.Majdnem egy fejjel magasabb voltam nála,így államat fején pihentettem és nem szakadtunk el egymástól.
Nem szóltunk egy szót sem,de szavak nélkül is megértettük egymást.Gyötrelmes volt a tudat,hogy én megbántottam őt.Hogy úgy beszéltem vele és olyan szavakat vágtam hozzá,ami messze nem igaz.De most mégis  hogy magyarázzam ki magam?

-Khmmm.-valaki mögöttünk megköszörülte a torkát és összefont karokkal állt ott.-Nem szeretnéd beengedni a csillagbogárt hogy mi is gyönyörködhessünk benne?-kérdezte kicsit megsértve Louis.
Nevettem egyet,majd kibontakoztunk az ölelésből.
Beinvitáltam a konyhába,ahol mindenki mosolyogva fogadta és megölelgették.Máris olyan volt mint egy családtag, attól függetlenül hogy nem igazán ismertük még egymást és alig egy hét telt el azóta hogy találkoztunk vele.
Leült egy székre,gondolom találomra,ami legnagyobb boldogságomra az enyém mellett foglalt helyet.
-Szóval,minek köszönhetjük a látogatásodat?-fordult felé Liam.Ez engem is érdekelt.
-Nem tudom hogy beszéltetek-e már róla a menedzseretekkel,de ha nem, biztos fogtok.-somolygott és látszott rajta hogy nem fogja elmondani.A fiúkkal egymásra néztünk és szinte láthatatlanul,nagy egyetértésben felkaptuk.Én fogtam a derekát,a többiek a lábát kezét és vittük a nappaliba.Leraktuk a földre és elkezdtük csikizni.
-Fiúk,fiúk hagyjátok abba!-nevette levegőt kapkodva.Ide-oda ficánkolt,de nem szólalt meg.

Látva,hogy ezzel biztos nem törjük meg fölé másztam és kezeimbe vettem az arcát.Mindenki elengedte és levegőt visszatartva várta hogy mit fogok lépni.
Gyengéden elkezdtem simogatni és mosolyogtam.Kezdett ő is megnyugodni és pír lepte be azt a bársonyos,sima gyönyörű arcát.Még közelebb hajoltam és már-már a szájába suttogtam a kérdést.
Ő megilletődve és magáról szinte nem tudva szólalt meg.Teljesen elkápráztattam és megleptem.Örültem hogy ilyen hatással vagyok rá,bár tudtam hogy még egy beszélgetés ott áll előttünk.
-A Vogue-nál dolgozom és azt a feladatot kaptam egy külön lapszámhoz,hogy töltsem veletek a legtöbb időt.Kísérjelek el titeket mindenhova és ezt írjam meg.-leszálltam róla és hitetlenkedve a srácok mellé álltam.Ő még a földön feküdt és onnan nézett fel ránk.
-Haragszotok rám?-szólalt meg,amikor mindenki némán állt kifejezéstelen arccal.
A következő pillanatban Niall rontott neki először és megölelte.Louis odaszaladt felkapta és az egész házat körbefutkosta vele.Én csak a fejemet ingattam és nevettem.

Egy 10 perc elteltével Liam elkáromkodta magát.
-Mi a baj?-rezzentem össze a szőke szépséggel az oldalamon.
-ELKÉSÜNK!Már ott kéne lennünk.Paul megöl minket.-csóválta a fejét.
Mindenki összeszedte a cuccát és beugrottunk a kocsiba.Dasie nem tartott velünk,mert a saját kocsijával jött mögöttünk.
-Harry kérdezhetek valamit?-szólal meg mellettem Louis,miközben vezettem.Összeráncoltam a szemöldököm.
-Sohasem szoktál engedélyt kérni,most sem kell.-nevettem.
-Most mi lesz?-kérdezte.
-Mivel mi lesz?-értetlenkedtem.
-Veled és vele.-utalt a minket követő lányra.
-Fogalmam sincs haver,de beszélnem kell vele és az a legkevesebb hogy bocsánatot kérek.
-Látod,ezért is vagy te a haverom.-lökött meg.
-Hé ember!Vezetek!Nem tűnt fel?-röhögtem és a mögöttünk lévő ülésen a többiek is.Liam ült középen baloldalán Zayn,jobb oldalán Niall,aki a lábát feltette a többi srác ölébe és közben valamit evett.

Lassan odaértünk a stúdióba és mindenki kiszállt és elindult befelé.Én még bevártam Dasie-t,aki mosolyogva szállt ki a kocsiból és jött oda.
-Figyelj..-kezdtem bele,de ő a szavamba vágott.
-Harry,haggyuk ezt jó?Semmi baj,csak máskor ne törj rám ok nélkül.-állt meg és mondta a szemembe.
-De én szeretnék bocsánatot kérni.Egy bunkó voltam.Nem szabadott volna veled úgy beszélnem és olyanokat vágnom a fejedhez.Én tényleg nagyon nagy...-nem tudtam folytatni,mert a szám elé rakta az egyik ujját.
-Kérlek ne folytasd!Felejtsük el oké?Kezdjünk mindent előröl.-mondta és a kezét nyújtotta felém.
-Dasie Magine.
Elröhögtem magam és megfogtam a kezét.
-Harry Styles.Örülök hogy megismerhetlek.-nevettem.-Menjünk,mert félre fogják érteni a helyzetet.
-Szerintem már félre értették.-nevetett ő is velem és szaladtunk a többiek után.

Dasie szemszöge:

Kész megpróbáltatás amit az érzéseim miatt át kell élnem.És miatta is persze.Először teljesen megbabonáz,elkápráztat,majd  megbánt és belém rúg.Ám ezt később megbánja és bocsánatot kér.
Követni már nem tudom ezt a srácot.
De magamat sem tudom becsapni avval mennyire ragaszkodom ahhoz, hogy vele legyek.Mert állandóan vele akarok lenni.Megismerni őt kívülről belülről.Érezni akarom a csókját,aminek emléke még mindig utat tőr bennem.
De még mindig vannak bökkenők.A barátnője,akinek az anyja a főnököm.Most pedig ez.hogy velük kell lennem szinte állandóan.
Az élet talán nem is lehetne kiszámíthatatlanabb.Ennél biztosan nem.

-Dasie kész vagy?Mehetünk?-kopogott be a szobába Liam csütörtök délután.Felvontam a szemöldököm és kiléptem a szobámból.
-Mit kerestek itt?-néztem rájuk.Mindannyian ott álltak előttem teljes harci díszben.Úgy néztek ki,mint a kifutó modellek.A szemem mindannyiukat végig pásztázta és elmosolyodtam rajtuk.
Ebben a pár napban bebizonyították hogy nem lesz unalmas velük a munka.Minden egyes percem vidám volt és mintha nem is létezett volna a rossz és megbántott Dasie.
Bár ezt sehogy sem bántam.
-Jöttünk érted.Csak nem képzelted hogy megint külön kocsival fogunk menni.Azt már nem.Melletted akarok ülni.-mondta Louis és belém karolt.
-Ti teljesen megvagytok kergülve,de sebaj.Így szeretlek titeket.-jelentettem ki.
-Szeretsz minket?-szipogtak.
Óh srácok persze.Ki nem tudna titeket szeretni?-néztem megint végig rajtuk egytől egyik.
Majd mind az 5-en odajöttek és egy nagy ölelésben forrtunk össze.
-Menjünk,mert még elkésünk.-szóltam rájuk szipogva.
-Jajj ne sírj te tündérlány,mert akkor szólnunk kell a tündérfiúnak hogy vígasztaljon meg.-mondta Zayn.
-És ki a tündérfiú?-kérdeztem.
-Természetesen én!-kiáltották egyszerre mindannyian.Megcsóváltam a fejem és sarkig tártam az ajtót.
-Kifelé!-mondtam szigorúan,mégis mosolyogtam.

Egy sajtótájékoztatóra igyekeztünk,ugyanis a fiúk kiadnak szeptemberben egy parfümöt és ezt jelentik ma be.
Én személy szerint még nem láttam és nem is tudhattam meg milyen illata lehet,de megígérték hogy ma megmutatják.
A londoni forgalom ma igazán ki tett magáért,a szokásosnál is nagyobb dugó volt.Elővettem a telefonomat,hogy még Harry vezet,addig elküldjem a dugódíjat.Mikor elkezdtem pötyögni,mindannyian rám kapták a szemüket,még Hazza is a visszapillantóban.
-Mit csinálsz?
-Kifizetem a díjat.-magyaráztam.
-Azt már nem.Szó sem lehet róla hogy te fizesd.-háborodtak fel és Zayn kikapta a kezemből a telefont.
-Hé,de miért nem?-néztem a telefonomat,ahogy kiszedik belőle az aksit.De miért kell azt is kiszedni?Nah mindegy.
-Mert te lány vagy és amúgy is.Mi vagyunk a sztárok és fiúk.Megengedhetjük magunknak.-szóltak le.
-Jó,jó.Ti tudjátok.-nevettem,majd visszakaptam a telefonomat,aminek a hátulján nevek voltak.
-Ti most komolyan aláírtátok a telefonomat?-kérdeztem rájuk meredve.
Ők csak mosolyogva bólogattak,nekem pedig könny szökött a szemembe.Olyan aranyosak,mégis férfiasak.
Kinéztem az ablakon és elgondolkodtam hogy mi vár még rám.Mert az biztos hogy a londoni életem még csak most kezdődik.Velük.És talán ennél jobb nem is lehetne.Ami pedig jön,annak úgyis jönnie kell.Nem tehetek róla semmit.

A sajtótájékoztató jó és csodálatos volt minden.A díszlet és maga a megjelenése mindenkinek elegáns és visszafogott volt.A srácokat először bevezették egy szobába,aminek falai üvegből voltak és ott mindegyikük kapott egy kis bőröndöt,amit kinyitva megpillanthatták az üvegcsét és érezhették az eszenciát,amire több millió rajongó már most vágyik.
Az interjú közben voltak nagyon mély és érdekes pillanatok,de ezek fűszerezve lettek a fiúk mindennapi és percnyi humorával.
Hazza egyik pillanatban felszisszent és nem tudtam mi baja,de rögtön odafutottam hozzá.
-Mi a baj?-ő csak lehajtott fejjel ült és a szemét törölgette.
-A szemembe fújtam.-köhögött és dörzsölte két zöld íriszét.
-Akkor ne dörzsöld,mert csak jobban fog csípni.Egy kis vízzel törölgesd meg a szemeidet.
Ő pedig eltűnt majd mosolyogva jött vissza.
-Köszönöm.
-Igazán nem tettem semmit.-állt elém és körülfogta a csípőmet.Amibe én csak belepirultam és lehajtottam a fejemet.
-Sokkal többet mind gondolnád.-már ráakartam kérdezni hogy mire gondol amikor oda szóltak hogy a kamera még mindig be van kapcsolva.Felkaptam a fejem és belenéztem a szemeibe.

2013. június 19., szerda

21.rész:Surprise to you

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt,amire én nagyon vártam már hogy leírhassam.
Sajnálattal láttam hogy valaki rákantintott a "nem tetszik" gombra.Félre ne értsetek,demokrácia van és én ezt el is fogadom,csak kérem aki megtette írja is le hogy mi nem tetszett neki.Mert így nem tudom min kéne változtatnom.Köszönöm.
A pozitívum.Nagyon köszönöm nektek a több mint 11.000!oldalmegjelenítést,a feliratkozókat,a cseréket a sok díjat és annak is örülök hogy végre megtaláltuk egymást Petrával és itt is köszönöm neki hogy belinkelte az oldalát:)A többi 3 díjamat visszamenőleg tőle is ki fogom rakni,így már 11!díjam van!!Elképesztőek vagytok.Ezeket a díjakat most már a menüpontban fogjátok megtalálni.
Valamint a menüpontok között van egy olyan hogy képek,videók.Ezek nap mint nap bővülni fognak,a képek biztosan,szóval nézzetek majd be.
Szeretném ha leírnátok a véleményeteket,mert sokat számítana hogyha tudnám hogy jó-e amit csinálok.De ha nem írtok,csak az a pár ember aki szokott nekem az is jó,csak tudjátok többen vagytok itt és szeretném ha ti is beszállnátok az oldal alakulásába.Köszönöm.
És akkor itt van a várva várt rész.Szívem lelkem most ebben benne van.
Jó olvasást!


Dasie szemszöge:

Magány.Hosszú idő óta újra rám tört ez az érzés,amit annyiszor próbáltam elkerülni.Csak azt éreztem hogy egyedül vagyok és nincs mellettem senki akinek számítanék.Elvesztettem egy érzést,ami hosszú idő óta újra rám talált és én hiába próbáltam két kézzel kapaszkodni belé,nem tudtam magamnál tartani.Pedig esküszöm akartam.Csak..csak valahogy sehogy sem tudtam hogy kezdjek hozzá,hisz mindig egymásba botlottunk és ez sokszor megváltoztatta még a gondolataimat is,nem hogy a terveimet.Már-már befurakodott a hétköznapjaimba.
Mégis kit áltatok?
Dehogy furakodott be.Csak szimplán többször is ott kötöttünk ki mind a ketten ahol a másik éppen tartózkodott.Lehet hogy megrendezte az egészet.Mégis ha így van,akkor sem tehetek ellene már semmit.És nem is akarok.Mert éreztem hogy valamit én rontottam el és fogalmam sincs hogyan hozhatnám rendbe.
Ahelyett hogy segítettem volna neki is és Anne-nek valamint Emily-nek is,csak megbántottam őket.
Egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok.Egy semmi.Üresség.Rám már nincs fogalom sem,mert nem létezik.

Az ágyon kuporogva párnák közt feküdtem immár 3.napja.Bámultam a plafont.Könnyeim már nem voltak.Régen elapadtak a csatornáim.Vártam hogy elmúljanak a percek és holnap már a szerkesztőségben kezdhessek.Nem szerettem gyengének látszani. Muszáj volt végre összeszednem magam.
Vettem egy nagy levegőt és feltápászkodtam.A tükör elé álltam és elborzadtam.A hajam zsírosan és ápolatlanul omlott vagyis ragadt a vállamra és a homlokomra.Arcom nyúzott volt és szürke,kialvatlan.Egy fekete felső és rövidnadrágot viseltem immáron csütörtök este óta.Bűzlöttem is.Lekapkodtam magamról a ruhákat és a szennyesbe dobtam.A zuhany alá álltam és lemostam magamról a koszt és a szenvedést.Tusfürdőm elbódított és régi ismerősként üdvözölt.Sokáig áztattam magam.majd felöltöztem és lementem nénikémhez,aki a nappaliban ült és tévét nézett.
-Csatlakozhatok?-szólaltam meg a lépcső alján félve.
-Persze drágám.Örülök hogy magadhoz tértél.-mosolygott és megpaskolta  maga mellett lévő helyet.
Gyorsan oda huppantam és belemarkoltam a pattogatott kukoricába,ami az asztalon pihent.
Általában nem szoktam nézni és nem is szeretem ezeket a mexikói sorozatokat,de most el legeltettem rajta a szemem és sokat nevettünk nénikémmel a sok szerencsétlenkedésükön.
Már sötétedett amikor Emily hazaért és ő is csatlakozott hozzánk.Mosolygott hogy lát és megölelt.
Elkezdődött egy ragyogó csajos este,körömlakokkal,édességekkel és csupa vidámsággal.
Tudtam hogy jó helyen vagyok és nem gondoltam az elmúlt napokra,amik fájdalmat keltettek bennem.

Valami hangosat hallok mire kinyitom a szemem és az órám tárul a szemem elé.Reggel 7 óra.Em rajtam fekszik és alszik.
Lehámozom magamról a kezeit és a fürdőbe toporgok.Megmosakszom,felöltözöm.bekapok egy kis müzlit és izgatottan vágok neki immáron új munkahelyemnek,amire oly régóta vágytam.
A táskámat és cipőmet felkapom és egy metró után kezdek futni hogy még elérjem és hamarabb érkezzek a szerkesztőségbe.
Érzem hogy jó lesz és kizökkent majd egy kicsit.Rengetegen nyomorgunk kis helyen,de ez sem lombozza le a kedvem.Mindenkire mosolygok és boldog arcot vágok.Így minden könnyebb.
Beszaladok a nagy épületbe és máris az emeleten vagyok.
-Szia Amanda!-Köszöntem.Ő felnézett és végig nézett rajtam.
Egy fehér nadrágot és egy zöld lenge felsőt viseltem kicsi topánkával.
-Szia!Mrs.Evan már bent van.Kopogtass be hozzá,majd ő mindent elmond.Itt lesz mellettem az asztalod.-mosolygott.
A vér megfagyott az ereimben.Ez nem lehet igaz hogy Hope anyánnak fogok dolgozni.Nyelek egy nagyot és visszaakarok fordulni,de még sem teszem.Elindulok, majd az ajtó előtt meg állva kopogok.
-Tessék!-szól Mrs.Evan az ajtó mögül.Kinyitom,majd miután belépek gyorsan be is csukom.
-Áh tehát megérkeztél.Van egy meglepetésem számodra.Kérlek ülj le.-int az asztala előtti fotelra.
Közelebb lépek és elfoglalom a helyem.
-Szóval.Sokat gondolkoztam miután találkoztam veled és arra jutottam hogy más feladatra osztanálak be.Neked túl egyszerű és unalmas lenne a papírmunka.Látszik rajtad hogy erre a világra csöppentél és élvezni akarod minden egyes percét.És mindezt kecsesen,ahogy egy nőhöz illik.-szemeim tágra nyíltak és csak nem tudtam megszólalni.
-Az újságnak szüksége van valami bombára,valami friss és üdére ami új színt hoz a fiatalok és a nők életébe.
Nyitok egy új rovatot ami csak a tiéd lesz.Ez egy négyoldalas rész lesz a következő laptól.Amit te fogsz írni.És mivel ezzel hamar megleszel van számodra még egy újdonságom.Kiválasztottam neked egy brit csapatot akinek követned kell a mindennapjait.Reggeltől estig.Ha elutaznak te utazol velük és minden este pontban 19:00-kor anyagot küldesz el nekem az adott napról.Ez egy külön szám lesz az újsághoz és külön fogjuk értékesíteni is.-hadarta el mondandóját,de tudtam még nem végzett.És csak imádkozni tudtam hogy a sejtésem,mi szerint ez biztos hogy a One Direction lesz,ne igazolódjon be.Az egy kicsit kínos lenne számomra a mostani tényeket látva.
Mivel percek teltek el és még mindig nem szólalt meg,így bátorkodtam megszólalni.
-Elnézést,de azt szabad tudnom hogy kikkel kell majd a nap szinte 24 óráját eltöltenem?
-Óh hogy miért nem ezzel kezdtem.Tudod az én kicsi lányom,aki nem akarja elfogadni a tényt hogy az enyém és saját akaratából akarja magának megszerezni a hírnevet,most azzal a cuki fiúval jár a One Direction-ból.De viszont nagyon féltem őt,mert gyakran nincs otthon és nem tudom mi van vele.Így nem is akadna jobb alkalom arra hogy ezt a csapatot osszam be melléd.Így két legyet ütök egy csapásra.-ütötte össze a két tenyerét.Én pedig hitetlenül ingattam a fejem jobbra-balra és sütöttem le a tekintetem.Nem tudtam mit mondani.Nem voltak szavaim
Nagyon akartam magamnak ezt az állást,de azt hogy a napjaim 90%-át velük töltsem,kissé megingatta bennem ezt az akaratot.Még jó is lenne,ha nem lenne közöttünk most ilyen a kapcsolat a göndörrel.
De milyen is?Tudásom szerint csak ő jött oda hozzám és rúgott belém indokok nélkül.
Majd most meglátja milyen is vagyok valójában.Nem fogok rá haragudni,hanem úgy fogok vele viselkedni mintha mi sem történt volna.És tudtam,ennél nincs rosszabb egy olyan ember felé,aki talán most már rosszul érzi magát a tettei miatt.De hát mindenkinek meg kell ennie a saját levesét ha már megfőzte.Vagy nem?
-Elfogadod kedveském?Vagy inkább kisétálsz azon az ajtón,de állíthatom hogy nem kell többet bejönnöd.-mosolygott,mégis vicsorításnak látszott.
-Persze.A legnagyobb örömmel.-álltam volna fel,de ő vissza intett.
-Akkor kezdjük is a munkát.Itt vannak a fiúk programjai előre egy hónapra.Így te is tudod hogy hogy szervezd az életedet.Ma,ha itt végzünk,mész is hozzájuk hogy mihamarabb összeszokjatok.Hisz hónapokig olyan lesz mintha te lennél a 6.fél a csapatban.Megegyeztünk?-nézett fel szemüvege mögül.Én csak sebesen bólogattam.Szavaim nem voltak.Azokat már rég elnyelte a One Direction.

Harry szemszöge:

Nyűglődöm már napok óta.Saját magamat nem tudom elviselni.Fogalmam sincs hogy miért tettem,de megtettem.
Az indulatok túlcsordultak bennem és még mindig keresem a megoldást hogy miért csináltam.
Lehetne az indok hogy Hope nem ébresztett bennem fel semmit,mégis annyit küzdöttem érte,vagy az hogy megijedtem az érzéseimtől és könnyebb volt őt így megbántva eltaszítani magamtól.A válasz nem egyszerű.De talán még az is rájátszott hogy Hope meggyanúsított azzal hogy megcsalom Dasie-vel,mivel nem vagyok elég aktív vele az ágyban.Kicsit összevesztünk és azt mondta hogy bizonyítsam be hogy nem jelent számomra semmi Das.
De az az arc.Még mindig össze kell szorítanom a szemem hogy nehogy véletlenül férfi létemre elsírjam magam itt a kanapén miközben rá gondolok.
Mindennél jobban akartam még most is.De elvesztettem és nem hittem abban sem hogy valaha még látni fogom.Pedig nagyon szerettem volna.Hétvégén a koncerteken is csak lézengtem.Hagytam hogy a fiúk élvezzék,így csak néha-néha szóltam közbe.Hamar el is telt és hál'istennek csak arra hivatkoztam hogy fáradt vagyok.
A tegnapot átvészeltem a fiúkkal,akik mindent tudnak és nem helyeselték,húzták a szájukat hogy hogy lehettem ilyen béna.
Nem nagyon bírják Hope-ot,akivel csütörtök óta nem találkoztam,sőt nem is beszéltem.Ezt nagyon észre sem vettem.Csakis Rajta jár az eszem és azon hogy milyen egy gyökér vagyok.

-Harry kell már fel.Így is késésben vagyunk.Jóvá kell hagynunk a parfümöt és lesz egy interjúnk is.-nyitott be a szobába Liam.Én csak morogtam egyet és magamra húztam a takarómat.Ő odajött és lehúzta rólam.
Durcásan felültem és haragosan néztem rá.
-Ezt most miért kell?-néztem ár dühösen.
-Mert mindig Zayn és miattad késünk el.És ha nem mondtam volna még AKKOR MENJÉL KÉSZÜLŐDNI!-tért ki ő is a sodrából.Pedig neki van türelme.
-Jó jó bocsi!-keltem ki feltartott kézzel és elindultam letusolni.Kiszálltam és belenéztem a tükörbe.
Óh hogy adná a sors hogy újra láthassam és újrakezdhetnénk.Úgy sincs akkora pechem.Felsóhajtottam elsöpörtem a hajam és fejemre húztam egy sapkát.
Lerobogtam a lépcsőn és lerogytam egy székre hogy magamba tömjek valamit.Minden hót retek volt.
-Srácok figyeljetek már egy kicsit legalább ara hogy ne minden ragadjon.-mondtam mikor a fiók!-ból elővettem egy kiskanalat a zabpehelyhez és az is ragadt!
-Niall ne fogdoss össze mindent okés?-néztem rá vigyorogva.Ő csak hevesen bólogatott a palacsintájával.Összeszorult a torkom,mert Dasie jutott eszembe ahogy ő is evett,amikor ott voltam.
Megcsóváltam a fejem és bekanalaztam a kajámat.
Még mindenki evett amikor csöngettek, így magamat feláldozva slattyogtam el az ajtóig és tártam nagyra.
Amint megláttam nem hittem a szememnek.Hát mégis van az a sors aki mindenképp azt akarja hogy mi együtt legyünk valaha is.
Néztem rá, lassan elmosolyodtam és ő is.Ekkor előre léptem és szorosan a karjaimba zártam.

2013. június 17., hétfő

20.rész

Sziasztok!
Meglepetés!
Hoztam egy részt,mégpedig ilyen hamar.Remélem örültök neki és nem fogtok miatta megölni.
Amint láthattátok megújult az oldal.Nekem nagyon nagyon tetszik.A fejlécet köszönöm Becksi-nek,aki szombat este kitartóan azon volt velem együtt hogy ilyen szépen megújuljunk.
Köszönöm a több mint 10.200 oldalmegjelenítést!!Elképesztőek vagytok.Még nem találtam ki hogy ezt mivel tudnám megköszönni,de valószínűleg egy novella lesz.
Remélem élvezitek a nyarat és ezt a meleget.Igyatok sokat és ne felejtsetek el kommentelni,bár én akkor is kitartóan fogom hozni a részeket!
Puszi és jó olvasást!


Dasie szemszöge:

Letelepedtem mellé a kanapéra és várakozva néztem rá.Ő egy pillanatig még tétovázott,majd szóra nyitotta a száját.De újra becsukta.Belül szorongató érzés kelt szárnyra a szívem és lelkem felé.Érzetem hogy ebből nem fog semmi jó kisülni.Felém biztos nem.
-Harry elmondod miért jöttél ide?-kérdeztem rá félve.
-Már mondtam.Beszélnünk kell.-motyogta maga elé.
-Igen ezt tudom,hallottam az előbb.De miről?-folytattam kíváncsiskodásomat.
Itt felsóhajtott,nagy levegőt vett és kifújta.
-Kettőnkről.-jelentette ki.Gondoltam hogy efelé fogjuk venni az irányt.Nyeltem egy nagyot hogy lenyeljem a reszketésemet.Ha félek vagy ideges vagyok akkor reszketek.A karommal dörzsölni kezdtem a vállaimat így nyugtatva magam hogy nem lesz semmi baj.Talán akkor hazudtam magamnak a legnagyobbat.
-Nem csinálhatjuk ezt tovább.-nézett a szemembe.
-Értem.-suttogtam.
-Nem találkozhatunk többé és nem is akarlak többet látni.Egy szirén vagy,aki csak arra pályázik hogy lenyúlja másnak a barátját.-rúgott belém egyet,majd még egyet a szavaival.Itt már nem tudtam fékezni a könnyeimet.Lassan,mint a csendes harmat elkezdett peregni az arcomon.
-Megcsókolnom sem szabadott volna.Neked pedig el kellett volna löknöd.Tudtad nagyon jól hogy barátnőm van akit szeretek.-emelte egyre feljebb a hangját.
-Tudom és sajnálom.-sütöttem le könnyel áztatott szemem.
-Sajnálhatod is.Csak kihasználtál és kitudja meddig csináltad volna ezt.De időben észrevettem és véget vetek ennek.-húzta fel ajkait mint egy vérengző vadállat.Nem ismertem rá.Azt sem tudtam mit mondjak.Teljesen más volt.A csillogás a szeméből eltűnt.Helyette átvette a ridegség és az utálat.Arcmimikája megkeményedett és nem sugárzott magából mást,mint a haragot és gyűlöletet.
Még keservesebben zokogtam.Magamat hibáztattam.Mindig mindent elszúrok és mindenkit megbántok.
-Tényleg sajnálom hogy megbántottalak.Ha valahogy megtudsz nekem bocsájtani,mondd meg mit tegyek.-könyörögtem a szemébe nézve,bár attól most féltem,de eltekintettem ettől.
-Azt akarom hogy eltűnj.Soha nem akarlak többé látni,csak egy hiba voltál,aki lyukat égetett bennem pár napra.A nevedet is elakarom felejteni.Menj el és ne gyere vissza.-mondta teljesen tisztán és szikla keményen.
A mellkasom kettészakadt,a szívem összetört és leestem a kanapéról,annyira nem tudtam fékezni a rám törő zokogást.Elvesztem.Túl sok volt ez nekem.
Először kiderül hogy Hope az apámmal csalja az anyámat,most pedig hogy Harry tévhitben él és ilyet vág a fejemhez.Belül megfagytam és lesokkoltam.Meredtem magam elé,miközben könnyeim megállíthatatlanul folytak.
Ő felállt és csak az ajtó csapódását halottam.Összerezzentem a hangjától.Úgy éreztem elvitt magával valamit belőlem.Valamit,amit fogalmam sincs hogyan fogok és kitől megkapni.De egy hamar biztos nem.
Magamhoz szorítottam egy párnát és a kanapénak döntve a hátam kezdtem lecsillapodni,pedig kicsit sem éreztem magam jobban.Sőt.Üres voltam.

-Mi volt ez a kiabálás?És hol van Harry?-jött be Emily és Anne is a szobába.
Nagy levegőt vettem hogy megtudjak szólalni és úgy gondoltam hogy hiába titkolnám el előlük a valóságot,a családot jelentik nekem,tehát tudniuk kell.
Szó szerint felidéztem a pár perccel ezelőtt történteket és bár a hangom néhol elcsuklott a fel-fel törő zokogástól,amely megint rám tört,eltudtam mondani mi is történt.
Úgy láttam nem csak engem érintett a dolog kellemetlenül és érthetetlenül,de ők sem tudták feldolgozni hogy az az aranyos srác,aki még pár órája az én ajkamat csókolta és túlfűtött érzelmekkel próbáltuk egymást leállítani,most így viselkedett velem.
De biztos voltam benne hogy valamit én rontottam el.Fogalmam sem volt hogy mit,de ok nélkül még ő sem viselkedett volna velem így.Vagy talán nem is ismertem őt eléggé,ami biztos és ezt az oldalát még nem láttam.
Nem is szerettem volna soha többé találkozni vele csak addig,míg visszaadja a lelkem és szívem darabjait,amit ma összetört és elvitt magával.Csúnyán megsebzett és nem tudom kitudja majd ezt bennem meggyógyítani.
Talán az idő.Csak ebben reménykedtem.

-Tudom hogy mondani egyszerű de cselekedni nehezebb,de próbálj meg nem rá gondolni.Tereld másra a figyelmed és nem foglalkozni azzal hogy mennyire megbántott.-simogatta a hátam Anne egy pohár víz kíséretében az asztalnál,ahol ültem.A fejem lehajtottam és csak bámultam a tükör simaságát és tökéletes formáját a berendezésnek.Egyetlen hibát nem lehetett rajta felfedezni.Aki csinálta biztos igazi művész lehet és büszke lehet rá hogy ilyet alkotott.Én az lennék.Jelentene valamit hogy értek valamihez és nem csak úgy vagyok a világon mint sokan mások.
-Nekem ez most nem megy Anne néni.Nem bírom.Szétszakadtam és nem ..nem..-elcsuklott a hangom és újra rám tört a keserves zokogás.Felálltam és a lépcsőhöz indultam.Mind a ketten követtek de leintettem őket.Egyedül akartam lenni.Vagyis már egyedül voltam hosszú idő óta Újra.

Zayn szemszöge:

Komolyan soha nem bosszantott egy fotózás jobban mint ma.Pont ma.Így sem tudtam úgy igazán figyelni,mert állandóan a vörös haj és azok a gyönyörű zöld szemek uralták a gondolataimat.
-Jó srácok.Fél óra szünet.Malik megtennéd hogy figyelsz egy kicsit.Hamarabb végeznénk és mindenkinek szívességet tennél vele.-biccentett a fotós.
A képek most külön-külön készültek a parfümmel,amit a napokban mutatunk meg a világnak.
Our Moment.A mi  pillanatunk.
Lehet hogy az enyém és Emily-é.Vagy Harry-é és a szőke lányé,akivel láthatólag nagyon jól kijönnek.Legalábbis amit a fiúk meséltek nagyon aranyos lány és összeillenek.Nem úgy mint azzal a másikkal.Még a hideg is kiráz ha rá gondolok.Én szurkoltam nekik.

A stúdió ajtaja kivágódott és megérkezett Harold magába roskadva és dühösen.
-Nah mi van haver,gondok vannak a paradicsomban?-néztem felé,miközben a hajamat igazgattam egy tükör előtt.
-Kapd be Malik!-szólt vissza gúnyosan.
-Most mi rosszat mondtam?-hitetlenkedtem.
-Csak ne szólj hozzám oké?-itt sarkon fordult és kiment.Valószínűleg a mosdóba.
Összenéztünk Louis-al és intettem neki hogy menjen utána.Ő mindig kiszedi belőle ami bántja és lenyugtatja.
Láthatólag nagyon megviselte a dolog,mert szinte soha nem láttam még ennyire zaklatottnak.
Reméltem Lou beszél a fejével.

Hope szemszöge:

Kívülről figyeltem az eseményeket és csak remélni mertem hogy nem lát meg senki.Bár mindennél jobban vágytam rá sokszor hogy csakis engem vegyenek észre mindenhol és én legyek a középpontban akárhova belépek,de most az egyszer nem akartam.
Harry a kocsiban ült már percek óta és nem tudtam eldönteni hogy miért nem száll ki vagy minek jött ide.
Aztán láttam hogy nagy levegőt vesz,elsöpri a szeméből a haját és felvesz egy rideg álarcot,amivel bárkit el tud ijeszteni magától.
Elmosolyodtam hogy végre megszakítja azzal a kis kurvával-akit úgy irigylek-a kapcsolatot.Bezárta a kocsit és az ajtóhoz sétált.Csengetett,majd amikor bement közelebb settenkedtem.Próbáltam csendesen,de a cipőm sarkai hangosan ütődtek a betonhoz,ezért levettem.A kocsi mögé sunnyogtam és onnan füleltem.Áldottam a sorsot hogy ez a kis cafka ilyen szép és csendes környéken lakik.Neki persze megadatik,amire mindenki vágyik és csak álmodik.Én pedig azért küzdök hogy nekem is meglegyen ez.
Már vagy 5 perce állhattam ott és kicsit kezdett idegesíteni hogy semmi zajt nem hallok,amikor Harry hangja mint egy villám úgy csapódott a levegőbe reszelősen,hagosan és ridegen.Megrezzentem és akármennyire éreztem magamat keménynek ezek a szavak még nekem is fájtak volna.
A csaj pedig tűrte.Én biztos felnyakaltam volna a gyereket.
Hirtelen kivágódott az ajtó és meghallottam Harry öles lépteit.Gyorsan Dasie-ék kocsija mögé bújtam hogy ne vegyen észre.Bevágta az ajtót és mint egy vadállat elhajtott.Vigyorogtam magamban hogy megint sikerült elérnem amit akartam.Hogy mennyire könnyű egy ilyen kis tinisrác érzéseit irányítani.De ez nekem csak a javamra válik.Még mindig félnék a helyedben kicsi Styles,mert lehet nagy árat fizetsz majd.


2013. június 15., szombat

19.rész Tears

Sziasztok!
Nagyon köszönöm a 3! díjat mait a napokban kaptam.Ígérem a mai,vagy a holnapi nap során kiteszem.
Továbbá,köszönöm a több mint 9800!! oldalmegjelenítést.Lassan közeledik a 10.000,aminek nagyon de nagyon örülök.
Köszönöm a feliratkozókat,a tetszikeket!
Külön szeretném megköszönni Nelly Adams-nek,hogy mindig támogat és ír megjegyzést.Köszönöm neked,nagyon sokat jelent.
Következő részről Ti döntötök.Ha megírjátok komiba,akkor arra a napra hozom is.De ehhez legalább 4 ember kell.Egy kis ösztönzés,hogy megírjátok a véleményeteket.
Rész biztos lesz,mégpedig kedden.Ha előbb szeretnétek,akkor csak komiznotok kell.
Egy dologban viszont döntöttem itt a blogon.Megszüntetem a mindennapi frisst a fiúkról.Lesz,csak nem mindennap.A héten egyszer lesz.Vasárnap.
A jövőhéten amint megkapom a fejlécet dizájn váltás lesz.Én személy szerint már nagyon várom,mert nagyon sok új tervem van.
De nem is rizsázom tovább.Jó olvasást!
Íme a rész:



Emily szemszöge:

-Te hogy kerülsz ide?-néztem rá én is.
-Nem emlékszel ?Te rángattál magaddal idáig.Pedig én nem akartam.Belekapaszkodtál a nyakamba,táncoltunk majd húzni kezdtél a kijárat felé.Nagyon sokat ihattál,mert azt nem tudtad megmondani hogy mi a neved és hol laksz.Egyfolytában vihogtál és azt ismételgetted hogy "Tegyél magadévá te idióta",sőt még könyörögtél is érte a taxiban.Mivel nem vagyok egy állat,aki szeret hátradönteni egy magatehetetlen lányt,így hazahoztalak és beraktalak az ágyba.Későre járt és nem volt kedvem hazamenni,így lefeküdtem én is melléd aludni.Ennyi.-tárta szét a kezét.
-Nem néztem volna ki belőled hogy ilyen rendes vagy.-mondtam.
-Köszi,ez most tényleg jól esett.-röhögött fel kínjában.-Merre van a mosdó?-tette fel a kérdést.
-Van fent is és lent is.Itt balra a második ajtó,az emeleten pedig szintén balra a legutolsó ajtó.De van a szobámban is.De ha kérhetlek,ne oda menj be.-magyaráztam.
-Oké.Nekem csak egyre van szükségem.-mosolygott és elindult felfelé.

-Te honnan ismered öhh basszus nem tudom a nevét?-fordultam Dasie felé.
-Em nem lehetsz ilyen sötét.Harry csapattársa,Zayn.De hisz te már többször is voltál az XF stúdiójában.Biztos találkoztál vele,ne hülyéskedj velem.-ingatta a fejét.
Gondolkodtam pár pillanatig,majd a homlokomra csaptam hogy-hogy lehetek ilyen sötét.
-Tényleg!Ők is ott voltak szombaton fellépni és emlékszem hogy púderoztam a srác arcát és gyönyörködtem is benne.Basszus,most meg úgy viselkedtem mint egy csitri.-elborzadtam magamon.
-Jajj Em!Ne hogy azt gondold hogy rosszul viselkedtél.Kieresztetted a gőzt egy kicsit.Ez senkinél nem bűn.Néha ki kell!-simogatta meg a hátam.A szememből a könny kicsordult.Ha tudná mennyire más lettem az elmúlt időben.Hogy minden szabályomat megszegtem,amit valaha magamban eldöntöttem.Az életem megváltozott és vele együtt én is.Minden nehéz volt és én nem hogy szembeszálltam volna vele és fel vettem volna a harcot,magamba fordultam és nem érdekelt semmi.Az érzéseimet eltemettem magamban.Mélyen.És csak kimutatni próbáltam mintha örülnék és jól lennék.A figyelmem másra irányult.Napjaimat,éjszakáimat kitöltötte az alkohol és a szex mámoros érzése.Nem érdekelt hogy mit csinálok vagy talán megbántok valakit.Csakis magamért tettem mindent.Eddig valahogy nem érdekelt.De Das szemében nem akarok rossznak tűnni.Azt szeretném ha büszke lenne rám és nem ezt a depressziós Em-et látná bennem.Viszont fogalmam sincs hogyan változhatnék meg.De hogy kell,az biztos.
-Dasie egyáltalán nem olyan vagyok mint amilyennek gondolsz.Én megváltoztam.-szipogtam és elkezdtem egy zsebkendőt keresni.
-Ezt hogy érted?-nézett rám kérdőn,de nem hagyta abba a hátam simogatását.
-Nem tölti ki a napjaimat más mint a részegség,a mámor és az élvezet.Csak így tudok élni.Így valamennyire nem érzem a fájdalmat.-magamhoz vettem egy párnát és belefúrtam a fejem.
-Milyen fájdalmat?Tudsz róla beszélni?Hátha kicsit megkönnyebbülsz.-nyugtatott és próbált szóra bírni.Foglalkozott velem és érdekelte az,hogy mit érzek,hogy vagyok.
-Az hogy apa elment és anyát nem tudtam megnyugtatni.Sehogy sem.Tudom hogy már szinte csak értem él és a munkájáért,de amíg te nem jöttél elég megrázó volt és tartózkodó.Belül égek és mardos a fájdalom,hisz apám kijelentette hogy nem kellünk neki.Ezt talán a mai napig nem tudtam teljesen feldolgozni.Így az alkoholban és más gyönyörökben vezettem le a fájdalmat ami állandóan gyötört és mardosott.
Jézusom Dasie,el nem tudod képzelni hány sráccal feküdtem le 3 hónap alatt.-ingattam a fejem és elborzadtam saját magamtól.Mégis megkönnyebbültem,mert ő nem szaladt ki,nem kezdett el üvölteni velem.Csak megölelt és biztató szavakat suttogott a fülembe.
-Minden jobb lesz!Itt vagyok és sajnálom hogy a napokban nem voltam veletek.De ezt bepótoljuk.Csapunk egy csaj bulit!-nevetett és a szemében megjelent az a különleges szikra,ahányszor izgatott volt valami miatt.

-Na kiölelkeztétek magatokat?-jött oda a borostás.Iszonyúan jól nézett ki,annak ellenére hogy a tegnapi ruháját viselte.
-Figyelj,én nagyon sajnálom hogy így viselkedtem veled.Én..-kezdtem a magyarázkodást,de közben elakadtam.Ezt ő rögtön ki is használta és megszólalt.
-Végig hallgattam az előbbi eszmecseréteket és nagyon sajnálom hogy így érzed magad és ami veled történt.-itt elkezdett a zsebében kutakodni,de üresen húzta ki.-Nincs véletlen egy papírotok és egy tollatok?-kérdezte.
-De,persze.Rögtön hozok.Addig beszélgessetek.-hagyott magunkra Dasie.Zayn leült mellém és a szemembe nézett.
-Tényleg sajnálom hogy apukád itt hagyott.-mondta teljesen őszintén és megfogta a kezem,amit cirógatni kezdett.
-Miért vagy ilyen kedves velem?Mások lenéznének és a sárga földig lealáznának.-hajtottam le a fejem.
-Mert megértelek és elfogadlak olyannak amilyen most vagy.És amúgy is megszeretnélek ismerni  valódi józan állapotban.-mosolygott.A telefonja elkezdett csörögni.még mielőtt bármit mondhattam volna.
Gyorsan beszélt,de annyit értettem belőle,hogy mennie kell valami fotózásra.És parfümöt is ejtett ki a száján,ha csak nem értettem félre.Bár ebben kételkedtem,mert minden szavát ittam.
-Ne haragudj,de most mennem kell.A számomat már beírtam a telefonodban még az ágyban feküdtem az emeleten.-nevetett,nekem pedig a szemem is elkerekedett.
-Menekülj Malik,mert a végén nem érsz oda épségben a fotózásra.-lökdöstem az ajtó felé.
Majdnem kilépett a küszöbön amikor visszafordult és közelebb jött.
-Szia!-elpirultam,amit látva elmosolyodott és homlokon csókolt.-Majd hívlak!-itt el lépett.
-Várj,mégis honnan van meg a telósz..-nem tudtam végig mondani,mert becsapta maga mögött az ajtót.
Hitetlenkedve felnevettem és megcsóváltam a fejem.Még ilyen embert.

Harry szemszöge:

Az ágyban fekszem és még mindig a csók jár a fejemben.Az édes ajka,szapora levegő vétele,bőre simasága.
Szőke haja,a szemei.tökéletes csípője,ami hozzám simult az éjszaka.
Nagy levegőt kell vennem hogy odalent ne legyenek gondok.
-Harry!-kiált fel Paul a földszintről.-Gyere le légyszíves!Beszélnünk kell!
Feltápászkodok és nagy levegőt véve lemegyek.A srácok már mind lent ülnek a nagy kerek asztalnál.Kivéve Zayn-t.
-Igen?-veszek ki egy üveg vizet a hűtőből és iszok bele.Majd lehuppanok Louis mellé.
-Meg kell beszélnünk a következő hét teendőit.-tesz le elém egy lapot,amin különböző dátumok szerepelnek.
-Hétfő és kedd este koncert.-jelenti ki.Én pedig a szemöldököm ráncolom.
-Nem úgy volt hogy a jövőhetünk szabad?-kérdezem kicsit ingerülten.
-Harold még most nyugodj le.Igen,úgy volt.Viszont változott egy két dolog és így kell megoldanunk.Szóval,folytathatom?-néz rám.
-Igen,persze.-adom fel és kezdek el bambulni.Majd Liam figyel és elmondja mi volt.Nem nagyon érdekel.
Annyit még hallok hogy csütörtökön jelentjük be a parfümünket,de utána se kép se hang.
Csak Dasie csodálatos bőre és ajka tereli el a gondolataimat.
-Akkor ennyi lenne srácok.Ne késsetek.Ma is lesz egy fotózásotok.Ott találkozunk.Valaki ne felejtse el emlékeztetni fekete hajú barátunkat sem.-tápászkodik fel.Elejt egy mosolyt felénk és csak az ajtó csapódását halljuk.
-Most akkor nem mehetek a húgaimhoz?.sipítozik Louis és beleugrik az ölembe.Nem igazán értékelem,de nem tehetek mást.Egyszerűen lelököm.
-Na,most miért?-durcázik be mint egy óvodás.
-Mert nehéz vagy-röhögök.
Felmegyek,ledobom magamról a ruhákat és a zuhany alá állok.Hirtelen két kéz fonódik körém és megfordulok.
Elmosolyodom barátnőm láttán.Lehajolok és megcsókolom.Heves csókcsatába kezdünk,amit később az ágyon folytatunk,ahol alig 2 órája még egy másik lányt csókoltam.Azt,aki sokat jelent számomra.
Döntenem kell,mert nem csinálhatom ez egyikükkel sem.Nem érdemlik meg.És már Hope-ot sem szeretem.
Talán igaz az a mondás hogy a szerelem egy idő után átalakul csupán szeretetté.De nem voltam biztos benne,hogy csak ezt a szeretetet is érzem Hope iránt.Talán,már ennyit sem.


Dasie szemszöge:

-Itt a toll meg a papír.-léptem be a nappaliba,de ott már nem volt senki.
A konyha felé vettem az irányt,ahonnan zajok szűrődtek ki.Amikor beléptem Emily ült és evett.
-Hol van Zayn?És nem kell a papír meg a toll?-mutogattam felé az említett tárgyakat.
-Hívták és el kellett mennie egy fotózásra.-vonogatta a vállát.Viszont túlságosan is mosolygott és ragyogott a boldogságtól.Letelepedtem vele szemben és kérdőn néztem rá.Érthette a célzást,mert megrágta ami a szájában volt és elmondta hogy Zayn beírta a számát a telójába és valahogy az övét is megszerezte.
Azt is hogy ő megértette őt,meg ilyenek.Nagyon gyorsan hadart és izgatott is volt.Én csak nevettem és megcsóváltam a fejem.
-És veled mi újság?Még nem is mesélted hol voltál tegnap és miért nem jöttél utána haza.-nézett rám kérdőn.
Hát jó.Ezen is túl kell esni egyszer.Kifújtam a levegőt és belekezdtem.
-Elkezdtem sírni a kocsiban mielőtt bementünk volna Lux-hoz,ezért elvitt hozzájuk,ahol el is aludtunk.Majd hazajöttem és ennyi.-szűkítettem le a történetet és hallgattam el néhány dolgot.
-Aha,ezt el is hiszem.De azt nem nagyon értem hogy miért voltál olyan boldog amikor hazajöttél.Látni kellett volna.Ragyogtál.-mosolyodott el.-Mit nem mondasz el?-nézett velem farkas szemet.
-Na jó.Megcsókolt.És én vissza.Nagyon élveztem.-temettem az arcom a kezembe.
Ő meg próbálta lefeszegetni.ami sikerült.Az arcom vörös volt.Szinte lángolt.
-És ezért miért rejted el magad?
-Hát nem nyilvánvaló?
-Nagyon nem.Elmagyaráznád kérlek?
-Megcsalta velem Hope-ot!Érted?Velem!Milyen szánalmas ribanc vagyok!-sírtam el magam.
-Dasie dehogy vagy az.Ne nevettes kérlek.-rázta  meg a fejét.Már ellenkezni akartam amikor csengettek.
Én az orromat fújtam,Em pedig ajtót nyitott.

-Dasie!Téged keresnek!-kiáltotta az előtérből.Vettem egy nagy levegőt,majd kifújtam és kiléptem a konyhából.
Meglepetésemre Harry állt ott.
-Te mit keresel itt?Nem fotózáson kéne lenned mint Zayn-nek?-néztem rá.
-Téged.Ott kéne lennem.De várj már!Honnan tudod hol kéne lennem?-húzta fel a szemöldökét.
-Zayn Em-el töltötte az estét,az előbb rohant el.-magyaráztam.
-Beszélnünk kell!-vette le a kabátját és ment be a nappaliba.Olyan komoly volt és nem tetszett nekem így.
Előre féltem hogy miről szeretne beszélni.

2013. június 11., kedd

18.rész

Sziasztok!
Először is köszönöm a több mint 9000! oldalmegjelenítést,a 14!feliratkozót, a tetszikeket és a kommenteket:)
Meghoztam a következő részt.A rész után a mai frisset is kitettem.Olvassátok jókedvvel vidáman.
Nincs több hozzá fűzni valóm.Jó olvasást!
Dasie szemszöge:

Majd halkan felsóhajtott és elhúzódott.Éreztem a lehelletét a bőrömön.Mindenhol érezni akartam,de nem így.
Meredve ültem az ülésen és nem szóltunk egy szót sem,mégis tudtuk hogy ezernyi kérdés rejtőzik a levegőben.

Megannyi megválaszolatlan érzés,kétely, ami bennünk van.Rágódunk rajta,mert nem tehetünk mást.
Nem bánthatjuk meg a másikat,nem mondhatjuk ki azt amit valójában érzünk.Mert érzünk.De minek is tett ha elég az érzés?Mert talán azzal vagy egész.Kerek.Tettekkel és érintésekkel élsz.Vészeled át a napjaidat.Veszed a levegőt,felöltözöl,bekötöd a cipőfűződ.Megannyi apró mozdulat,ami természetes.Csak úgy jön.Mint a lélegzés.Összeszorulsz,ha nincs belőle elég.De a mozdulatok,érintések és tettek ,fájnak.Sokszor fizikai fájdalmat okoznak.És nem a bőrünkön.Nem a testünk bármelyik kis pontján, ami kapcsolatban van a külvilággal.Nem.Ez összetettebb.Belül fáj.Éget,hasogat,mar.Szétfeszít,csak arra a pillanatra várva hogy véget érjen és ne tartson tovább a boldogság ami szenvedéssel jár.Mert miért is lenne olyan könnyű az élet,a szerelem,a csalódás és az érzések?Ezek nélkül nem lennénk egészek.Nem lennénk semmik.Csak robotok.
Miért baj az valakinek ha szeretünk valakit?Miért fáj másnak ha magadnak akarod azt tudni aki a legfontosabb a számodra?Még akkor is,ha egy szót sem váltottál vele,csak megláttad.Azt a napot sohasem felejted el.Beleég az agyadba,emlékezetedbe.Felemészti a gondolataid minden egyes percét és nem hagynak szabad utat másnak.Semminek.Csak őt és őt látod magad előtt.És a tudat,amikor tudod hogy másé és talán sohasem lehet a tiéd,leírhatatlan.Szavakba  nem lehet foglalni.De egy nyugtasson.
A pillanat neked marad.A tiéd.

-Be kéne mennünk.-suttogta a levegőbe.Ránéztem és éreztem.Lehajtottam a fejem és a könnyeim elkezdtek folyni.
-Hé!Mi a baj?-fordította az arcom felé.Közben lágyan cirógatott.
-Semmi említésre méltó.-dünnyögtem.
-Akkor miért sírsz?Megbántottalak?-hajolt közelebb és a homlokát a homlokomnak döntötte.Felhorkantam.
-Ne nevettes Styles!Mégis mivel bántottál volna meg?-húztam fel a szemöldököm miközben a könnyeim megállíthatatlanul potyogtak az ölembe.
-Nem tudom.Mikor a közeledben vagyok,nem tudok a gondolataimon uralkodni.De ha nem én bántottalak meg,akkor mégis mi a baj?
-Nem tudom elmondani.Hajtottam le a fejem és még hangosabb zokogásba kezdtem.Hirtelen beindította a kocsit és száguldani kezdtünk.Töretlenül sírtam és nem tudtam megállítani.Nem szabadott volna eljönnöm vele.Még túl friss a fájdalmam.Nem gondolkodtam,hiszen nem tudtam.A lábaimat felhúztam az ülésen és az ölembe hajtottam a fejem.Így zokogtam végig a majdnem fél órás utat,amikor megállt egy ház előtt.
Kikapta a kulcsot a helyéről,majd kipattant és az én oldalamon termett.
Lágyan és finoman emelt ki az ülésről.Lábaival berúgta az ajtót és elindult velem a ház felé.
Karjaimat nyaka köré fontam és még keservesebb zokogásba kezdtem.
Bent a házban leült velem a kanapéra és csendben nyugtatott.Keze le-fel járt a hátamon és próbált édes szavaival elringatni.
Pólója már teljesen átázott könnycsatornámtól,de nem zavarta.Sőt.Olyan volt mintha örül hogy ott van nekem és gondoskodhat most rólam.Lassan abba maradt a sírásom és a kimerültségtől álmaim ellepték a gondolataimat,mint a rózsaszín köd ellepett engem, amikor megláttam az én megmentőmet.
Őt.

Sötét van és ez nem az én szobám.Fordultam a hátamra.A plafonra meredtem és gondolkoztam.
Oldalra fordultam és ott feküdt.Haja kócosan keretezte arcát,szája enyhén tátva ahogy a levegőt vette.És arca lágy volt.Sebezhető.Ajkamba harapva próbáltam visszafogni magam hogy ne simítsak végig rajta és érezzem meg hogy mennyire puha vagy borostás.Karjaiba kúsztam és hozzábújtam.Azok erősen szorítottak,mint akit soha nem akarnak elengedni.Mert talán így is volt.A részemről biztos.Csak a jövőtől függött minden.Én is és ő is.És talán majd egyszer lesz egy olyan hogy mi.
De addig mi vagyunk a sorsunk kovácsa és mi döntjük el mit akarunk.És én őt akartam.Megismerni és megszeretni.Hát nem egyszerű?
-Mégis hogy lenne egyszerű te buta liba...-hitetlenkedtem magamban és megnyugodva,kényelmesen aludtuk át az éjszakát újra együtt úgy,hogy nem bonyolítottuk túl a helyzetet.Csak élveztük a pillanatot.Vagyis az álmok világát.Egymás karjaiban.


Valami motoszkál.Hallom.Zörög és tesz-vesz.De ki ez amikor Harry itt alszik mellettem egyenletesen véve a levegőt,karjai védelmezően fonnak körbe?Akkor mégis mi a csuda folyik itt?
Hangos csattanás és egy halk káromkodás hagyta el valaki száját.Nekem pedig ez volt a végszó.
Lassan,észrevétlenül bújtam ki Harry karjai közül és botorkáltam el az ajtóig.Halkan kinyitottam és füleltem.
Egy fiú hangot hallottam,majd még egy valaki elhaladt az ajtó előtt.
Ő nem vett észre engem,én őt viszont igen.A sötétben csak a sziluettjét tudtam kivenni,de nem volt ismerős.
Lelépkedett a lépcsőn,így már ketten voltak lent.
És akkor leesett.Tudom szőke vagyok és vannak szőke pillanataim,de ez még nekem is fájt.
Harry Styles mellett feküdtem és nyilván a 1D házban voltunk.Nem bántam hogy ide hozott és nem külön hozzá,a lakására.Így jobb volt,mert úgy éreztem mintha egy szerető család légkörébe csöppentem volna be anélkül hogy beszéltem volna velük.
Én is lementem és Niall és Liam állt a konyha közepén.A szőke srác egy joghurtot evett,Liam pedig csak előtte állt,álmos,kásás fejjel.Abbahagyták a beszélgetést,ahogy meghallottak engem és rám emelték a tekintetüket.Arcukon mosoly bujkált.
-Szia Dasie!Örülök hogy látlak hajnali 3-kor a konyhánkban.-jött oda megölelni Liam.
A szőke srác is így tett,de ő megszorongatott.Úgy éreztem védve vagyok a karjaiban.
-Sziasztok srácok.Mit csináltok?-ültem le az asztalhoz.
-Féltettem a joghurtokat hogy megromlanak,így megettem párat.-sütötte le megbánóan a szemét Niall.
-Jah,értem.Azt hittem nálatok soha nem marad meg sokáig a kaja hogy megromoljon.Megleptetek.-nevettem.
-Milyen sokáig?Tegnap töltöttük fel a hűtőt.-telepedett le egy székre Liam is fáradtan.
-Akkor most ezt nem értem.-húztam el a szám.
-Éhes voltam,nah.És joghurtot akartam enni.
-Az nem lenne baj haver,de megettél 15 pohárral.Nem túlzás egy kicsit?-nézett rá oldalasan Leyu.
-Nekem nem.-vonta meg a vállát.
-Hol vannak a többiek?-kérdeztem.
-Zayn és Louis elmentek kirugni a hámból,mi itt vagyunk, Hazzát pedig te jobban tudod.-kacsintott rám perverzen Liam.!?Hogy mi.Nah jó ezt a srácot se ismerem azt hiszem.
Ők még beszélgettek valamiről,amire egy idő után nem tudtam figyelni,mert túlságosan is fáradt voltam.
De később nem erre fogtam bambulásom okát.

Egy göndör félisten battyogott le a lépcsőn,fáradt megkínzott szemekkel és nézett rám vágyóan és csodálattal.
-Te miért itt vagy és nem az ágyban?-kérdezte.Mire a két srác összerezzent és a hátuk mögé néztek.
-Felkeltem Niall motoszkálására,majd lejöttem.Lassan vissza akartam már menni,csak még rá kellett beszélnem magam.-magyaráztam és felálltam.De közben a lábam beleakadt a székbe így feldőlt én pedig estem vele együtt.Kínomban sírni tudtam volna,hogy hogy tudok ilyen béna lenni,de csak nevettem.
3 szempár szegeződött rám és nyújtotta a kezét,mire én megragadtam kettőt és felhúztam magam.
-Jól vagy?-kérdezte kezemet fogva Harry,amit azóta se engedett el.Közelebb húzott magához és egy lágy csókot nyomott a homlokomra,aminek a helye égett ahogy eltávolodott.
-Igen,persze.Ez mindennapos.Semmiség.-mosolyogtam.-Menjünk fel.Fáradt vagyok.-motyogtam hogy csak ő hallja.
-Tudod csak azt nem értem hogy miben fáradtál el.Mert tudod félre ne érts,de mi nem csináltunk semmit és ennyire fáradt vagy.Mi lenne ha mi...-itt elakadt és nem tudta tovább folytatni.
-Már attól kivagyok hogy a karjaidban alszom.Abba pedig bele sem tudok gondolni hogy...-nyeltem egy nagyot és nem tudtam folytatni,mert hirtelen a karjaiba zárt.Arcom a kezeiben pihent és már-már alig volt közöttünk távolság.De ott volt a feszültség és izzott,mint egy láva darab.Égetett,mart és nyomott hagyott maga után.Hangosan ziháltam.El is felejtettem hogy nem csak ketten vagyunk a konyha közepén.Az éjszaka csendessége miatt valószínűleg mindent hallottak és én elvörösödtem.

Kibontakoztam a karjaiból és gyorsan felszaladtam a szobába.Beugrottam az ágyba,homlokomig húztam a takarót és az oldalamra fordultam.Hülye,hülye,hülye.Miért kell ennyire őszintének lenned és nyíltan kimondani azt amit gondolsz?
Magamban fortyogtam,amikor belépett és befeküdt mellém.Felemelte a takarót és maga felé húzott.
Csak néztünk egymás szemébe.Kerestük a másik érzelmeit,válaszokat a kérdéseinkre.
Hirtelen ajka megtalálta az enyémet és lassú,érzéki táncot jártak a hajnal első sugaraira.Ízlelgettük egymást,de nem hagytuk abba.Cirógatott és simogatott közben.
Nem gondolkoztam abban a pillanatban.Nem volt Hope.Nem volt apám.
Csak mi voltunk.A csókunk.És az éjszaka.

Emily szemszöge:


Fogalmam sem volt hogy hol van Dasie,de aggódtam érte.Hisz még délelőtt kikelve magából rontott ki az ajtón abban a más jelmezben.Jelmezben.Mondjuk ki.Úgy nézett ki mint egy rossz sarki kurva.

Emlékeztetett magamra,amikor én is csapot-papot ott hagytam és elmentem.Magára hagyva anyut napokra úgy,hogy nem tudta mi van velem.Ezt már mostanra bánom,de akkor én is megvoltam sebezve és nem gondolkodtam.Csak a saját érzéseim kergettek bele az őrültségekbe és kergetnek a mai napig.
Itt ülve a kanapén azon gondolkozom hogy lassan felkéne hívnom Dasie-t hogy hol van.
Tudom hogy Harry-vel ment el,de akkor is.Lassan hajnali egy és még nincs itthon.
De attól féltem hogy megzavarok valamit.Bár tudtam hogy Das nem olyan hogy kihasználjon ilyen alkalmakat.Kivétel lehet persze Hazza,aki láthatólag megőrjíti és egyben meg is nyugtatja.Láttam amikor ránézett délután.A szeme csillogott.És az volt ebben a legszebb hogy viszonozta neki a göndör.Elmosolyodtam és a fejemben sok sikert kívántam mind a kettejüknek.
Felálltam a kanapéról és felhúztam a kabátom,cipőm.Folytattam megszokott éjszakai életemet.Egy klubban.
Most a szokottnál is többen voltak.Nagyon nem zavart.Legalább jobb a hangulat.Az árral megszenvedve jutottam el a pultig.Kértem egy vodkát és leskelődtem.
Egy fekete hajú srác vált ki a tömegből és jött oda,ahol én ültem.
Megtámaszkodott a pulton és rendelt.De a szemét nem vette le rólam.
Azt hiszem jó éjszakám lesz ma is.

A fejem majd szét hasad.A szekrényben turkálok valami gyógyszer után.Az emlékezetemben nem él semmi,ami visszautalna az elmúlt éjszakára.Csak a tudat hogy fantasztikus volt.
Ránézek az órára,ami lassan délután 1-et mutat.A bejárati ajtóban zörögni kezd a kulcs és belép rajta Dasie dudorászva,vidáman és frissen.
-Hűha!Valakinek nagyon jó éjszakája volt.-nevetek és ő nevet velem együtt.
-Hát..-elpirul.-Van mit mesélnem.
Letelepszünk a kanapéra és neki kezdene a mesélésnek,amikor valaki leslattyog a lépcsőn és kávéért könyörög.
Dasie felvonja a szemöldökét és köszön neki.A srác visszaköszön és a kanapéra ejti fáradt végtagjait.
Én csak meredek rájuk.Ez a srác mégis mit keres itt?És Dasie honnan ismeri?

Mai hírek:
-A srácok Miamiban vannak és a következő koncertjük csütörtökön lesz.
-Ma van Harry mamájának a szülinapja,aki 85 éves:) Sok boldog szülinapot a világ legszerencsésebb mamájának:)
-A parfüm szeptember 9-től lesz kapható.Wá.Már alig várom.
-Találtam egy képet,amin látható a Our Moment parfüm,egy kis parfüm,a táska amiben lehet majd kapni,illetve egy notesz!Nem tudom még egyenlőre hogy ezeket egybe meglehet-e majd venni,de a képet felteszem hogy Ti is gyönyörködhessetek benne és tudatom majd veletek hogy lehet majd venni.
-Ezenkívül nem volt valami mozgalmas és hírben teli nap,így kevés minden szivárgott ki.
-Van néhány kép amit innen szedek és mivel nem szeretek lopni,így kiteszem az oldalt:

Képek:
A fiúk és a platinalemezük

Szexista képek*.*
Zayn :)

Hazza.Ahh a haja*.*

Ez olyan..hmm..szeretünk Liam *.*

A fiúk :)
A parfüm teljes valójában.Szerintem gyönyörű*.*
Zayn
Niall és az izom :D
A fiúk 2014-es könyv borítójuk.

Hazza és a keksz :D
Miamiban :)

Lou és Liam *.*

Hazza..hmmm.....
És itt van az a csomag.Én meghalok az biztos,amíg kivárom a szeptembert,de valahogy túl kell éljem.

Ennyi lettem volna mára.
Következő rész szombaton,friss-el pedig holnap jelentkezem.
Jóéjt!