29.

Drága olvasóim!

Mivel kitörlődött a szombaton írt részem, így ma nekiálltam újra írni. Nem ez a leghosszabb, de minden benne van ami a folytatáshoz kell.

Nagyon szeretném megköszönni nektek a sok támogatást. Rengeteget jelent.

Akik pedig jelentkeztek a nyereményjátékra, nagyon köszönöm nekik is. Viszont akik még nem tették, mégis szeretnének, azok a héten még megtehetik. :)

Köszönök mindent!

Dasie

Dasie szemszöge:

A csengő hangos sivítására lettem figyelmes és az álom rögtön kipattant a szememből, ahogy meghallottam mellette a kiabálást is.

Felugrottam, elfelejtve azt hogy Harry kezei körülkulcsoltak és szaladtam le az ajtóhoz. Közben magamra kaptam egy köntöst és a kulccsal babrálva sarkig tártam az ajtót.

A következő pillanatban Lux visított fel hogy hajoljak le hozzá. Körülkulcsolta a nyakamat és megpuszilta az arcomat. Az álom a szememből rögtön elillant és átvette a boldogság.

-Mit keresel itt kicsi lány?-állok fel vele a kezeimben.-Hol van az anyukád?-kérdezem.

Az igaz hogy mi hazajöttünk, de a többieknek még Amerikában kéne lenniük.

-Ana minjárt jön.-mondja kicsit furán a szavakat. De mit is várjunk még egy ilyen tüneményes kis csöppségtől.

Hallom hogy valaki robog le a lépcsőn. Mikor meglátom az én istenemet, rögtön szélesebb lesz a mosoly az arcomon. Kissé fáradt még az arca és a szemével is hunyorít, ezzel kimutatva hogy nem rég kelt fel és bántja a fény.

-Fuss oda Harry bácsihoz és keltsd fel.-suttogtam a kis szőkeség fülébe.Ő boldogan ugrott le és szaladt.

-Hajjjjiiii bácssiiiiii!-visította. Harry pedig felnyögött, majd a karjaiba kapta.

-Mióta nevezel te engem bácsinak?-vonta fel a szemöldökét, én pedig visszafogtam a kitörő nevetésemet. Jól néztek ki. Harry egy szál boxerben, karjaiban egy tüneményes kislánnyal. Szép jövő kép.

-Ő súgta nekem.-mutatott rám.

-Áruló.-mentem közelebb és csikiztem meg.

-Szóval bácsi mi?-harapta meg a száját a göndör és szemei szikrákat szórtak, de nem ám a haragtól, hanem a sötét vágytól. Izmaim megfeszültek ahogy csak ránéztem. Nem tudtak még mozdulni sem.

-Ühüm.-suttogtam egy perccel később. Nem tudott rá felelni mert kopogtak az ajtón.

Visszalépkedtem és sarkig tártam.

-Szia Lou!-köszöntem és beljebb tessékeltem. Ő szorosan megölelt és együtt bementünk a nappaliba.

-Azért jöttem hogy megtudjam hogy mi a fenéért jöttetek haza? Szerencsétek hogy nem Paul jött.-rázta meg a fejét.

Harry-re néztem és bólintottam hogy nyugodtan mondja el. Nincs miért eltitkolnom. És amúgy sem igazolódott be, aminek nagyon örülök, mégis izgat hogy akkor anyáékkal mi van és mégis ki kezdte azt latolgatni hogy az én anyám halt meg. Azóta sem lehet elérni őket, pedig többször is megpróbáltam én is Harry is, de semmi.

-Dasie kapott egy hírt hogy lehetséges hogy az ő édesanyja halt meg, így muszáj volt hazajönnie. Én pedig jöttem vele. Nem akartam magára hagyni olyan állapotban. De kiderült hogy még sem róla volt szó.-mondta el Harry a tegnap történteket.

-És jól vagy? Minden rendben veled?-nézett rám.

-Persze. Miért ne lennék?-vontam meg a vállam. Igaz is volt. Jól voltam, csak kicsit zavarodott. Na jó, talán nem kicsit, hanem nagyon, de ezt nem akartam senki nyakára akasztani. Mióta megkaptam Hope-tól azt az e-mailt, minden megváltozott, úgy mondhatni felgyorsult. Hisz ha valaki azt mondja nekem hogy Harry Styles lesz a pasim, kiröhögöm. Vagy hogy az x-faktor stúdiójában belefutok a One Direction-ba, akkor is. Az már mellékes hogy ők találtak rám, de mindegy. Emlékek, emlékek, melyekre így visszaemlékezve csak mosolyog az ember, mégis sokszor kívánja hogy visszatérhessen. A valóra vált álom, hogy a Vogue szerkesztőségébe engem is bevettek, az hogy Anne néni végre újra boldog és nem süllyedt megint mély depresszióba. Mert van a mi fáj és van ami nem. Van, ami örökre bennünk marad és van, amit örökre elfelejtünk és ott marad abban a pillanatban amikor megtörtént. Elhagyjuk, mintha csak egy apró morzsa lenne, és sohasem tudhatjuk meg utána milyen jelentőse is lehetett volna az életünkben.

Mi lenne most velem ha még mindig New Yorkban lennék? Csak ülnék a lakásomban, vagy már felvettek volna valahova dolgozni? Ezt nem tudhatom és soha nem is fogom megtudni, hisz eljöttem és nem tudom vissza fogok-e valaha is menni. Hogy akarok-e, az már más kérdés, de már sokkal több minden köt ide, mint oda. Bár a barátaim hiányoznak rettentően, akik ugyan nem voltak valami sokan, de azért mégis. Ott van Tyler is. Kitudja mi van vele Franciaországban. Megszegte az ígéretét, mert azóta sem hívott többet. Hiányzott. Elmondhatatlanul. Régen olyanok voltunk mint a testvérek. El sem lehetett választani minket egymástól, de most, mintha nem is léteznék. És ez fáj. Mert mit is vétettem én ellene hogy ennyit érek? Megbántottam valamivel? Vagy nekem kéne hívnom őt?

-Itt vagy kicsim?-ölelt meg oldalról Harry. Megráztam a fejem visszatérve a mély gondolataimból a jelenbe. Annyi minden történt már és olyan hamar, viszont érzem hogy sok minden lezáratlanul kering a jelenben és utat tőr magának a jövőmbe is.

-Persze, ne haragudjatok. Kicsit elgondolkodtam.-veszek egy mély levegőt.-Kimegyek a konyhába. Kér valaki valamit?-állok fel, menekülve a kérdések elől.

Nem kérnek semmit én pedig lassan lépkedek a konyha felé. Öntök magamnak egy pohár vizet és nagyot sóhajtok. Mély levegőket veszek, majd kiveszek a szekrényből egy csomag kekszet Lux-nak. Mivel ez Hazza lakása, még nem tudom hogy sok minden hol van, de sikeresen megtalálom. Mosolygok az Oreo kekszeket látva, amiből Harry úgy szereti kienni a krémet. Tányérra rakom és egy üveg narancslével visszatérek. Nem tudom hány óra és mennyit aludhattunk Hazzával, de pihentető volt.

Lerakom a kerek üvegasztalra a tányért és a narancslevet, poharakkal, majd lehuppanok Hazza mellé, aki az ölébe húz. Lágyan cirógatja a hajam és puszit ad a homlokomra.

-Ma vissza kell mennünk Dasie.-mondja.

-Mégis hova?-nézek fel rá.

-Amerikába. Tudod ma lesz egy koncertünk. Így is kihagytunk egyet, de ma bepótoljuk.-magyarázza.

-Én nem mehetek vissza veletek.-válaszolom.

-Miért nem?-néztek rám mind a ketten értetlenül. Meg tudtam érteni, viszont nekem maradnom kellett.

-Meg akarom tudni hogy hol vannak anyáék és a szerkesztőségbe is bekellene mennem, valamint Anne-t is megszeretném látogatni.-mondtam el elképzeléseimet.

-És velünk mi lesz?-suttogja Harry. A szemébe nézek, amelyek rabul ejtenek és már válaszolnék amikor Lou felpattan és karjaiba kapja a kekszet majszoló tündérkét.

-Mi most megyünk. Rengeteg dolgot kell még addig elintéznünk. Jók legyetek. Harry 6 óra múlva a reptéren.-adja ki a parancsot szigorúan, majd megpuszil minket és elmegy.

Mi pedig ott maradunk kettesben, egymást ölelve a gondolatainkba merülve. Egyikünk sem tudja mit kéne tennünk, mi lenne a helyes.

-Szóval mi lesz kettőnkkel?-szakítja meg a csendet mély dörmögős hangjával.

-Mi lenne? Majd hívjuk egymást és ott van az internet is.-nézek a szemeibe, melyek rabul ejtenek.

-De az nem olyan. Nem tarthatlak a karjaimban, nem nézhetek rád a koncerteken, nem csókolhatlak meg akkor amikor akarlak.Nem kényeztethetlek úgy ahogy én szeretnélek.-Minden egyes állításánál feltérképezi a testem. Lehelletét érzem a testem minden egyes porcikáján, remegek ettől a bensőséges, mégis oly lassú és érzéki érintésétől.

-Tu-tudom, de engem is meg kell értened.-lihegem a szavakat.

-Én nem is számítok neked?-mormolja teljesen komolyan. Hitetlenkedve megcsóválom a fejem és szembe vele ülök az ölében. Kezeim közé fogom az arcát.

-Te vagy mind közül a legfontosabb, de nem szeretnék úgy veled lenni hogy ezek a dolgok gyötörnek és vonják el a figyelmem, ahelyett hogy veled foglalkozhatnék. Érted?-gyűlnek könnyek a szemembe, melyet ő hüvelykujjával letöröl.

-Persze, de akkor is nagyon fogsz hiányozni.-ölel meg.

-Te is nekem. Kimondhatatlanul.-ölelem vissza.

-Szeretlek.-mormolja lágyan a fülembe.

-Én is szeretlek.-suttogom vissza.

Pár órával később már a bőröndjébe pakolunk vissza. Ruháit gyorsan kimostam és most azért drukkolok hogy megszáradjon mire el kell indulnia. Érzem hogy kötődünk egymáshoz és olyan felnőttesen viselkedünk, pedig közel sem vagyunk még olyan tapasztaltak és együtt sem régóta. De mintha évek óta ismernénk egymást. Ha mosolyog az én arcomra is rögtön mosoly szökken, ha éppen én elgondolkodom akkor ő diszkréten csinál valami mást és csendben marad. Én  a ruháit pakolom ő a tisztálkodó szereit. 

-Minden megvan?-ülök le az ágy szélére, amit már egy selyem pléd takar, hogy ne legyen koszos az ágynemű.

-Szerintem igen. Amit meg itt hagyok, majd veszek vagy utánam küldöd. De szerintem veszek.-kiabál ki a fürdőből.

-Mit csinálsz még?-állok fel. Ugyanis az előbb már megfürdött és fel is öltözött. Az utóbbi 4 órában a kanapén ültünk egymás karjaiban és filmet néztünk vagy elszenderedtünk a másik vállán. A lényeg csak az volt hogy együtt legyünk még egy kicsit. És így is feledhetetlen volt. Csendes, nyugodt és romantikus. Együtt voltunk és örültünk hogy hosszú idő után ez így van.

Beléptem a fürdőbe, aminek az ajtaja amúgy is nyitva volt. Éppen fogat mosott. Én megálltam az ajtóban és onnan figyeltem mit csinál. A tükörben rám nézett és elmosolyodott. Eléggé vicces látványt nyújtott fogrémes szájjal, de így is nagyon édes volt. Befejezte, majd odasétált mellém. Csak a szemeit néztem és nem vettem észre hogy a fogkeféje még a kezében van. Fogkrémesen.

-Harry ugye nem akarod azt rám kenni?-kezdtem távolodni, de az én szerencsémmel megbotlottam a küszöbben, így hátra estem. Hazza pedig fölém mászott.

-Kérlek ne kend rám.Kérlek!!

-Ugye tudod hogy így lehetetlen neked ellenállni.-hajolt a fülemhez.-Főleg mikor így kérlelsz.-simogatott oldalt, mire én nyögtem egyet és felemeltem a csípőm. Ő felvonta pajzánul a szemöldökét és megcsókolt.

Szenvedélyesen. Mindent beleadott és kezdett a levegő megint vibrálni kettőnk között. Téptük egymást ajkait, keze pedig le-fel vándorolt testemen. Érzéki érintései mély vágyat keltettek bennem és nem igazán tudtam hogyan is foghatnám vissza. Fordítottam a helyzetünkön és én másztam fölé. Kezeimmel a hajába túrtam, majd a pólója alá nyúltam. Izmos hasa megfeszült az érintéseim alatt és kirázta a hideg.
Hirtelen elszakadt ajkaimtól és a nyakamba temette az arcát.
-Ennek nem most van itt az ideje.-szedte gyorsabban a levegőt és felült, lesöpörve magáról engem.
Ledermedtem. Nem kíván engem és nem kellek neki. Istenem. Csakis én lehetek olyan szerencsétlen aki beleszeret valaki olyanba, akinek nem kell. Még mindig a földön ültem teljesen letaglózva és nem tudtam megmozdulni és megszólalni sem. Ő már lent volt a földszinten, míg én itt kuksoltam a padlón. Lábaim, kezeim remegtek mint a kocsonya és elfogott a keserves zokogás. Próbáltam vissza fogni hogy Harry meg ne hallja és remélem ez többé kevésbé sikerült.
Egy idő múlva trappolást hallottam a lépcső felől, így gyorsan feltápászkodtam és a fürdőbe szaladtam. Megmostam az arcom és a tükörbe néztem.

Ezzel a képsorozattal engem megöltek*.*

Gratulálok Hazza a legszexibb pasi címért és a legszebb mosolyért.*.*

                                                                                                                        Köszönöm hogy elolvastad!