27.

Sziasztok!

Mivel szombaton nem leszek itthon, így ma jelentkezem résszel,Remélem örültök neki :)

Igyekeztem minél élvezetesebbé tenni és próbálok fejlődni hogy ne okozzak nektek csalódást.

A minap egy lány írt a chatbe, hogy mennyire lesz részletesen leírva Harry és Dasie együtt léte. Mint ott is mondtam, ez mindig változik és amit még hozzátennék, az se biztos hogy lefognak feküdni. Mert kitudja hogy alakítom a szálakat? :) 

Remélem sokat pihentek és élvezitek a nyarat.

Mint már említettem régebben a 20.000 oldalmegejelenítésnél és 30 Bloglovin követésnél kifogok sorsolni egy meglepetést. Ha kíváncsiak vagytok rá, akkor komizzatok ehhez a részhez legalább 5-en és a következő résznél kaptok egy képet, hogy mi is lesz a várható nyeremény.

Szeretném megköszönni az új feliratkozókat és mindekinek akik olvassák a blogom.

Szeretlek titeket :)

Ui:Ne felejtkezzetek meg róla hogy megnyitott az új blogom, ahova holnap már felkerül a 3.rész. Örülnék ha azt is olvasnáatok és ott is írnátok pár sort, hogy hogy tetszett!

Nem is szaporítom tovább a szavakat!

Olvassatok nyugodtan :)

Puszi

Dasie

Dasie szemszöge:

El nem tudtam mondani azt, hogy mennyire megkönnyebbültem tudva, hogy nem az én anyukám halt meg. Még sem  nem tudtam feldolgozni a bennem lakozó félelmet és ürességet, ami keveredett a nyugalommal és a szeretettel ami körülvett engem, mint egy fátyol. Körül ölelt, beborított. Sóhajtani is alig tudtam.

Nem igazán érzékeltem a történtek után az eseményeket. Őszintén kimondva magamon kívül voltam. De nem a boldogságtól mint mások, hanem a féktelen és felemésztő szomorúság miatt. Nem tudtam mit kezdeni a gondolataimmal. Éreztem hogy valami nagyon rossz közeleg és nem tudtam eldönteni hogy mitől és kitől kéne félnem. Felmerült bennem még a kérdés, hogy hol vannak akkor a szüleim. Ha anya nem halt meg, most merre van? És apa miért nem beszélt már velem majdnem fél éve. Érdekes az is, hogy ők is ide költöztek Londonba, de egyszer sem akartak velem személyesen is találkozni. Mintha egy idegen lennék számukra, akinek a számlájára kell utalni egy bizonyos összeget. Tudtam azt, hogy Hope-al csalja apám anyát, de eszembe jutott, hogy még nem is mondtam el Harry-nek és magamban sem tudtam még ezt az egészet feldolgozni, ami a közel múltban történt.

De lassan szembe kell néznem a következményekkel, ami a történésekkel jár. Nem tehetem azt, hogy elbújok minden elől és nem foglalkozva senkivel és semmivel élem az életemet. Mert én nem ilyen ember vagyok aki ezt megtudná csinálni. Nem. Az nem én lennék. Kinéztem a kocsi ajtaján és láttam elsuhanni mellettünk az épületeket. Jó volt újra itt lenni, de bárcsak ne így kellett volna hazautazni. Nem tudtam hova tartunk. Azt sem tudtam hogy kerültem a kocsiba, de nem sokáig érzékeltem a külvilágot. A tudatom kikapcsolt és megint ellepett a sötétség és a nyugodt, békés világ ami beszippantott. Fogalmam és tudásom nem tudta, hogy meddig ragad el, de nem akartam egy hamar a felszínre kerülni. Mert akkor szembe kell néznem mindennel. És azt most nem bírtam volna el. Túl sok volt. Sajnáltam Harry-t, mert ő igazán az ég világon nem tehetett semmiről, viszont azt hogy valamilyen szinten kapcsolódott hozzám, így ő is kapott belőle. És ezt nem akartam. Ő jelentette most számomra a legtöbbet. Talán ezelőtt senki más. És én nem mondhattam hogy a szüleimen kívül, mert a szüleimre mindig is csak úgy tekintettem mint egy közeli barátokra, akiket néha érdekeltem. Ennél többre szinte soha nem futotta. Ha azt hittem eddig hogy szeretem őket, akkor nagyot tévedtem. Harry-t szeretem. Ez volt a legerősebb érzés, amit valaha, valaki iránt éreztem. 

-Dasie, kellj fel!-rázta meg valaki gyengéden a vállam.Pislogtam néhányszor és a szemem elé tárult egy csodálatos ház. Olyan ismerős volt. Mintha jártam volna már itt. De az agyam mint egy szita, nem tudta feleleveníteni.

-Megjöttünk.-emelt ki a kocsiból erős, nap barnított karjaival és vitt fel a lépcsőkön.

-Hol vagyunk?-kérdeztem rá emelve a tekintetem.Ő meglepődve felvonta szépen ívelt szemöldökét és lenézett a szemembe.

-Kicsim, már többször is voltál itt. Itt lakom.-magyarázta.

-Óh.-ennyit sikerült kinyögnöm, ugyanis amikor belépett a szám tátva maradt a csodálattól.-Ez mesés!-motyogtam. Ő csak megvonta a vállát és bentebb tessékelt. Lesegítette a kabátomat és cipőmet, majd ő is levetkőzött. Beleharaptam a számba, annyira észveszejtően nézett ki. A levegő forrt közöttünk és nagyon nehezen tudtam magamat kontrollálni hogy ne ugorjak rá rögtön és fejtsem le a ruhákat róla. Lehunytam a szemem és megráztam. A szemem előtt minden lepergett másodpercek alatt. Már-már felnyögtem, de fékeznem kellett az indulataimon, hogy ne áruljam el forró gondolataimat.

Egy nagy,meleg és finom kezet éreztem az arcomon. Lassan feltárult a tekintetem, amelyet ráemeltem.

-Mi járt abban a szép és okos fejedben hogy így nézel?-kérdezte túlságosan is közel hozzám.

-Mit gondolsz miről ábrándoztam?-árultam el magam és döntöttem oldalra a fejem.

-Hmm.. lennének tippjeim.-vont még közelebb magához.

-Akkor találgass, kérlek.... a szobádban.-húztam magammal.

A lépcsőn botladoztam mámortól, amit ő nyújtott  így hirtelen felkapott a karjaiba és felcipelt az emeltre.

Finoman és gyengéden döntött le az ágyára. Majd fölém mászott és az oldalamnál lévő kezein megtámaszkodott.

Szemei fogságban tartottak. Nem tudtam még mozdulni sem. Percek teltek el. A feszültségtől ziháltam és egyben mozdulatlanná dermedtem. 

Csak figyelt és ő sem mozdult. Kísérteties volt.

Izzadtam.A pólóm úgy tapadt a derekamra, mint a fürdőruha úszás után. A homlokomon is megjelentek a kis gyöngyszemek.

De nem mozdultunk. Már ő is gyorsabban vette a levegőt, de ajkaink még nem találkoztak. Testünk egymáshoz simult, éreztem magamon és meglepően nem volt nehéz, vagy igazán nem is vettem észre abban a pillanatban hogy mekkora a súlya. Túlságosan lefoglalt a vágy iránta.

Megmozdult és arca közelített az enyémhez. Akartam, vágytam a csókjára, az ajkaira, nyelvére, az érintésére.

Lehunytam a szemem és még gyorsabban kaptam levegőt. Égtem. Forrtam. Majd szét robbantam.

De nem csókolt meg. Hanem felállt és megállt a tükör előtt. Én felnyögtem és a könyökömre támaszkodva ültem fel az ágyon.

-Mi a baj?-kérdeztem kissé magas hangon. Próbáltam magam visszafogni. Ami kissé  nehéznek ígérkezett.

-Semmi baj nincs. Miért?-húzott perverz mosolyt az arcára.

-Nem kívánsz ugye?- fordultam hasra és egy párnába temettem könnyel áztatott arcom. Bevallom kicsit rá is játszottam. De hát ki voltam éhezve rá. Az érintésére, a csókjára...

-Hé..-húzott a mellkasára és elkezdte simogatni a hátam.-Elképesztően kívánlak és akarlak mindenhogy ahogy csak lehet, de nem akarok semmi elsietni. Főleg az elsőt nem.-nézett le rám. Abbahagytam a szipogást és csábító mosolyt villantottam.

Összeráncolta a homlokát és játékosan felvonta a szemöldökét.

-Te csak megjátszottad hogy sírtál?-én csak hevesen bólogattam és kiszakadt belőlem a nevetés.Kiugrottam az öléből és a földön összegörnyedve nevettem. Egyszerűen képtelen voltam abbahagyni.

-Hát ha te így akkor én is így.-leugrott mellém,megragadott a derekamnál fogva és maga felé fordított. Most nem tett az ágyra. Nem tartott nagy távolságot és nem is nézett sokáig.

Gyengéden megfogta az arcom és lágyan megcsókolt. Nyelve simogatott, majd fogaival enyhén beleharapott az alsó ajkaimba bejutásért könyörögve. Szívattam egy kicsit, mire csak halkan felkuncogott, majd engedtem neki.

A pillanat és a légkör felforrt másodpercek alatt és kezei már más úton jártak a testemen. De ajkai egy percre sem engedtek el. Egyre durvábban, erősebben és hosszan csókolt. Azt kívántam hogy bárcsak sohasem érne véget ez a pillanat, itt a földön, belé gabalyodva.

Félórával később a konyhában ültünk és éppen azon gondolkoztunk hogy mit kéne enni. Mivel nem szeretem ha csak felkapjuk a telefont és rendelünk valamit, így Hazza azon szenvedett hogy kitalálja mit együnk. 

-Hmm imádok csirkét sütni és mellé párolt zöldségeket enni.-mondtam.

-Én is szeretem Drága, de most mást kívánok.-bújta továbbra is a laptopot. Hátra dőltem a széken és gondolkoztam. Most kéne megbeszélnem vele. Egyszer muszáj és most eléggé higgadt ahhoz, hogy talán jól fogadja.

-Harry beszélnünk kell!-fogtam meg lágyan a kezét.

-Nem, akkor sem veszel rá hogy kagylókat együnk. Biztosan nem.-rázta a fejét.

-Nem arról van szó.-nevettem. Ekkor felkapta a fejét és rám nézett. Észrevette hogy elkomolyodtam. 

-Gond van?-kérdezte.

-Hát, nem tudom hogy ez gond-e, de elkell mondanom mert felőröl.

Lehajtotta a laptopot és mellém húzott egy széket. Megragadta a kezemet és  eltüntette az ő hatalmas kezei között.

-Bármit elmondhatsz nekem.

-Tudom. Épp ezért teszem. Nah meg azért is mert közöd van hozzá.-feleltem.

-Most már tényleg kíváncsivá tettél.-mormogta az ujjaimat nézve.

-Szóval-kezdtem.-Nem is tudom hogy kezdjem el.-nevettem kínomban.

-Talán az elején.-mosolygott.

-Jól van. Szóval, amióta megláttalak éreztem hogy valami van kettőnk között. Valami, amit most sem tudnék szavakban kifejteni, viszont nem akartam hogy úgy érezd túlságosan rád nyomulok, mert neked ott volt Hope és én ezt tiszteletben tartottam.-hadartam le.-De ez megváltozott bennem, amikor megtudtam hogy megcsal téged. Fogalmam sem volt hogy hogyan mondhatnám el neked. Nem akartam belezavarni a kapcsolatotokba.-folytattam.

-Hope megcsalt engem?-vágott a szavaim közé. Teljesen le volt dermedve.

-Igen. És az szerintem mégjobban meg fog döbbenteni ha elmondom kivel. Én sokáig nem is akartam elhinni. Még most sem akarom.-válaszoltam.

-Én is megtudhatnám ki volt az? Vagy ezt sem akarod elmondani nekem?-kérdezte gúnyosan.Jaj ne. Tudtam hogy ez lesz. 

Közelebb húzódtam hozzá és a kezeim közé vettem az arcát. 

-Figyelj, tudom hogy haragszol rám, de egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy téged valaki megtudott csalni egy olyan emberrel akiről én sem gondoltam volna. Valószínűleg nekem jobban fájt, mint bárki másnak.

-Miért fájt volna jobban?-suttogta.

A homlokához döntöttem az enyémet.

-Az apámmal csalt meg téged.-válaszoltam és elhúzódtam.

Mikor ráemeltem a tekintetem láttam hogy teljesen sokkolta a dolog. 

-Én el sem akartam hinni amikor megtudtam.-suttogtam.-És tudom hogy most dühös vagy rám, amiért eddig nem mondtam el, de egyszerűen én magamnak nem mertem bevallani hogy ez az igaz. Nem akartam hogy te is szenvedj. Elég volt nekem.-felhúztam magamhoz a lábaimat, majd átöleltem őket.

Nem szólt egy szót sem.

-Kérlek ne haragudj rám!-könyörögtem.

Zayn szemszöge:

Figyeltem hogy mikor jön ki Liamtől,de a folyosón megjelent 2 rendőr. Nem igazán foglalkoztam velük. Magamba voltam zuhanva. Nem gondoltam volna hogy így fog véget érni a kapcsolatunk. Barátságosan akartam tőle elválni, nem úgy hogy ő még meg is bánt és belém tapos. Akkor megértettem volna hogy Liam-hez fut, ha már szakítottam vele, de így még a szeretetem is meggyengült iránta.

Kilépett Liam szobájából, majd átment a miénkbe. Vártam még pár percet, felkeltem a földről és halkan elsétáltam a szobáig.

Benyitottam és láttam hogy az ágyon fekszik és alszik, ám ahogy az ajtó becsukódott felkelt.

-Hol voltál?-ült fel álmos, fáradt szemekkel.

-Hát nem Liam ágyában az biztos.-feleltem érzelemmentesen. Ahogy meghallotta mit mondtam, elsápadt. Gondolom valahogy ezt elakarta hallgatni előlem.
-Mindegy, nem számít. Nem akarok beszélni róla. Csak a cuccomért jöttem át.-kezdtem pakolni a bőröndömbe.
-Zayn én...én nagyon sajnálom.-mondta a sírás szélén állva.
-Tudod, azért mentem el, mert gondolkodnom kellett kettőnkről. Ma este beszélni akartam veled, hogy legyünk csak barátok mert én egyszerűen nem érzem azt amit kellene.-mondtam két póló pakolása között.
-Akkor megbocsátasz?-csillant fel a szeme.
-Emily, megcsaltál? Idő kell még ahhoz is hogy felfogjam, nem hogy megbocsássak és nem akarlak látni egy ideig az biztos.-cipzároztam be a bőröndöt és húztam az ajtóig.
Em ott termett mellettem és magához szorított.
-Kérlek,kérlek ne menj el! Megbántam! Nagyon nagyon szeretlek.-sírt.
-Képzelem mennyire megbántad.És én amúgy sem szeretlek már.-mondtam és kirántottam a kezem az övéből.
Nem szerettem megbántani embereket és szégyeltem is magam a viselkedésemért, de azért szarul esett hogy lefeküdt Liam-el.

Ezt a képet azért raktam ki, mert sikerült megdöntenünk a rekordot és mert megérdemlik a srácok!
Nagyon köszönöm nekik hogy már 3 éve együtt vannak és rájuk találhattam már közel 8 hónapja. Remélem hogy még nagyon-nagyon sokáig együtt lesznek és sok lánynak csalnak mosolyt az arcukra vagy éppen ejtik rabul a szivét :)Én ezzel kívánok nekik utólag itt is Boldog Szülinapot! nekik és köszönöm meg hogy vannak :)
Imádtam a Best Song Ever-t és itt is elmondom hogy én nem aludtam semmit teljes 24 órában, amikor gyűjteni kellett a nézettséget. Éjszaka és nappal is nyomtak több ablakban persze. Nem tudom hányszor nézhettem meg és nem is ez a lényeg, hanem hogy büszkék voltak ránk és én is büszke voltam minden Directioner-re, mert megcsináltuk. Összefogtunk mint egy család és sikerült. Ennél nagyob boldogság nem is lehetett volna se nekik, se nekünk.
Szeretünk One Direction*.*