17.rész

Sziasztok!
Itt lenne a következő rész.
Megszeretném köszönni a sok komit és a 13!rendszerest.A több mint 8000! oldalmegjelenítést és a támogatást tőletek.Nagyon jól esik.
Olvassatok és jó hétvégét nektek.

Dasie szemszöge:

-Csak próbáld meg.Ne félts te engem.Erős vagyok.-vigyorogtam.

-Okés.Hope..Hope.Ez nekem nem megy Dasie.Nem akarlak megbántani.Nem tudlak bántani.-süti le a szemét.

-Még sem lehet olyan rossz.Nem nagyon kötődök még emberekhez itt.Nyugodtan elmondhatod.-biztatom.

-De..pfff..nem fogod feladni igaz?Ha most nem mondom el akkor kilesed őket ugye?-néz rám kérdőn.

-Persze.Hisz ismersz.Megszerzem ami takarok.Amit tudni akarok.-válaszolom.

Ő vesz egy mély levegőt,majd még egyet.Eltelik pár perc amíg erőt gyűjt.Kezdek kicsit megijedni hogy ennyire rossz.De hát a fiúkon és Hope-on kívül senkit nem ismerek még Londonban.Na jó.Még a szerkesztőségből pár lányt,akivel a folyosón futottam össze még hétfőn,de ők lányok.CSAK NEM?Hope leszbikus lenne?Na ne..

-Hope leszbikus?-tettem fel a kérdést.Ez kicsit kibillenthette a gondolkodásából,mert lemerevedett és a következő pillanatban hangos kacajra fakadt.Értetlenül néztem rá.

-Akkor ezek szerint nem?-vontam fel a szemöldököm,miközben próbált levegőhöz jutni.

-Nem.Nem leszbikus.-vált komollyá.-Jó,én nem bírom tovább.Most kérlek vegyél egy mély levegőt és ígérd meg hogy nem fogsz magadba roskadni.-fogta meg az ölemben pihenő kezemet.

-Megígérem.-mosolyogtam,de éreztem a mondandója komolyságát.

-Harry-t Hope az apáddal csalja meg,Dasie.-mondta ki.

Teljesen lefagytam.Az nem lehet,hisz nem soká kis testvérem lesz.Bár igaz hogy az anyám megint nem keresett egy ideje,de ehhez hozzá voltam szokva.És úgy tudtam nyaralnak,vagyis pihennek valahol.

-Ez lehetetlen.Anyáék nyaralnak valahol.Biztos csak összetévesztetted valakivel.-mondtam magabiztosan.

-Nem Dasie.Biztosan ő volt.Megismertem a hangját és láttam is.Nem tudom hogy kerül ide,de itt van.És Hope-al.-magyarázta.

-Felhívom anyát.Talán akkor megnyugodhatok hogy még mindig ott vannak és nem itt.-mentegetőztem és tárcsáztam is anya számát.

-Szia kincsem!De jó hogy hallom a hangod.Már nagyon hiányzol.-szólt bele a telefonba.

-Nekem is nagyon hiányoztok anya.Mond hol is vagytok pontosan?-tértem rá azonnal a lényegre.

-Már itt vagyunk pár napja Londonban.Rögtön azután indultunk vissza amikor utoljára beszéltünk.Apádnak sürgős tárgyalásra kellett mennie.-és akkor bennem elszakadt valami.Megkaptam a választ a kérdésemre.

A telefon megint kicsúszott a kezeim közül és hangosan koppant a padlón.

De ebből nem érzékeltem semmit.

Teljesen kikapcsoltam.

A régi,mindenkit felvidító,ösztönző,barátságos Dasie meghalt bennem.Nem tudtam mi vagy ki is lettem valójában,csak arra tudtam gondolni hogy miért pont velem történik meg mindez.

És anyával.

Nem érzékeltem semmit.Csak meredtem magam elé és bezárkóztam.

Fogalmam sem volt hogy ki tud majd egyszer is újra kinyitni engem.

Ez a jövő zenéje volt.

De ott abban a pillanatban nem észleltem semmit magam körül.

A világ számomra bezáródott és úgy éreztem hogy egy fekete lyuk magába szippantott és nem tudtam hogy szabadulhatnék ki.

Emily szemszöge:

Miután az beszélt az anyjával a telefonja hangosan ért földet a padlón.Felvettem,de nem lett semmi baja.

Ezt nem mondhattam el róla.Csak ült és nézett maga elé.A szeme üres volt és az arca halál sápadt.

Hiába szóltam hozzá,nem fogta fel és nem is válaszolt.Mintha nem is itt lett volna.Mintha kómába esett volna,de nyitva volt a szeme.

Megfogtam a kezét és rám nézett.

De akkor megmondom őszintén kicsit megijedtem.Mert nem azt a vidám és boldog lányt láttam benne,aki bele volt habarodva egy göndör hajú srácba,hanem egy rideg kősziklát aki bárkit képes tönkre tenni.

Érzelemmentes volt.

Ő volt maga a halál megtestesítője,aki bármikor képes ölni a tekintetével.

És bármikor képes valakit tönkre tenni.

Azt gondoltam valami megváltozott azzal hogy Dasie ideköltözött meghatározatlan időre és segített nekünk.

De éreztem most nagyobb változás fog történni.De nem velem vagy anyával.

Hanem vele.

Harry szemszöge:

Szerda.Lassan számoltam a fejemben hogy mikor lesz koncertünk és mikor kell legközelebb elutaznunk.

Be volt sózva a seggem és nem szerettem otthon ülni.

Pénteken és szombaton lesz egy-egy koncertünk itt Londonban,de utána egy hétig szabadok vagyunk.

Miközben ezen gondolkoztam Hope hasán köröztem az ujjaimmal,amire elkezdett mocorogni.

Rásandítottam fél szemmel és láttam hogy megremegnek a szempillái ahogy kezd magához térni.

-Jó reggelt!-köszöntem neki kissé rekedtes hangon.

-Szia!-felelte unottan.Mostanában olyan furán viselkedik.Vagy lehet hogy csak én kezdek paranoiás lenni.

Hidegebb,nem ér hozzám sűrűn és mintha nem is kívánna úgy.Tegnap este sem esett hevesen nekem,mint szokott és ezt nem nagyon bántam,mert mást kívántam,de akkor sem értettem.Egy dögnek éreztem magam,amiért nem tudom már úgy szeretni és a legborzasztóbb az,hogy nem tudom mit tehetnék.

Vele álmodtam.Egyszerű volt mégis olyan felemelő.Ő volt a karjaimban.Védhettem.Megóvhattam.De ő nem volt önmaga.

És ez megijesztett.

Erre keltem fel.

Dasie szemszöge:

Nem tudom meddig ülhettem ott szótlanul magam elé meredve,de hirtelen elhatározásból elindultam fel az emeletre.Belül összetörtem viszont ezt nem úgy akartam kiadni magamból hogy zokogva az ágyamra borulok,hanem felvettem a kedvenc cicanacimat amit ollóval párszor a combomnál felhasogattam.Felvettem egy fehér szinte átlátszó trikót és egy fekete magassarkú csizmát.

Erős füstös sminket készítettem magamnak és kész voltam.

Belenéztem a tükörbe és egy új Dasie-t láttam.

Nem érdekelt hogy mennyire tűnök kurvának vagy túl vadnak.Semmi nem érdekelt.

Azt akartam hogy szabadnak érezzem magam.Hogy ne gondoljak arra a sok szarságra ami körülöttem és bennem zajlik.

A hajamba túrtam és eldöntöttem hogy ezen változtatnom kell,de hamar.Első utam a fodrászhoz fog vezetni.

Beleraktam a telefonom és némi pénzt a táskámba és lerobogtam a lépcsőn.

Anne és Emily a konyha pultnál ültek és beszélgettek.Mikor megláttak elkerekedett a szemük.

Nem csodáltam,de épp ez volt a célom.Lehet hogy megőrültem.De ez járt nekem.És nem akartam hogy bárki is megmondja nekem mit csináljak.

Eddig elviseltem hogy szinte mindig egyedül voltam a barátaimmal és a szüleim szartak a fejemre.

De az hogy az apám megcsalja anyámat a csajjal,aki azzal a pasival van együtt akire én vágyom,kiütötte a biztosítékot.

-Mit néztek?Valami baj van?-néztem rájuk flegmán.Közben bevettem egy rágót a számba.

-Sse...mmit.-dadogták.Felvontam a szemöldököm és megrántottam a vállam.Nem érdekelt mit gondolnak.

Oda sétáltam a hűtőhöz és kivettem egy doboz narancslevet.Poharat elő sem véve,lecsavartam a tetejét és beleittam.Majd visszaraktam.

Ők minden mozdulatomat követték hogy mikor robbanok.

-Dasie drágám szeretnél valamiről beszélni velünk?-kérdezte kedvesen Anne.

-Nem.Nem szeretnék.Kérlek hagyjatok békén.-fordultam el könnyes szemekkel és futottam ki az ajtón a kocsi kulccsal a kezemben.

Beszálltam,indítottam és kifaroltam az útra.

Úgy hajtottam mint állat,de nem érdekelt.Londonból tartottam ki egy kevésbé forgalmas úton.

Csak mentem és mentem.Nem tudtam hová tartok.Azt sem tudtam hogy mi lesz ezután.

Hisz a terveim,amelyek olyan szépen alakultak kezdtek romba dőlni.

Csak az újság maradt számomra biztos pontként.De addig van még 4 nap.

Lesoroltam egy pihenőhelyre és megálltam.Fejemet a kormányra döntöttem és elkezdtem sírni.

Kiakadtam magamból mindent.Minden embernek kell egy bizonyos idő míg teljesen felfogja mi is történt.

Talán eddig azért nem tudtam sírni mert most jutott el az agyamig,hogy mi is történt.

Nem találtam érveket rá hogy miért pont velem és miért pont most.De felnőttként kéne kezelnem ezt az egészet.

Higgadtan meg kell velük beszélnem hogy miért.

De hogy fogok ezentúl apa szemébe nézni?Hogy tudja meg anya,aki a szíve alatt hordja apa gyermekét,az én testvéremet?Mi lesz ezután a családommal?Mert igenis mi egy család voltunk,ha kicsit furcsán is.

Hogy nézek Harry szemébe ha újra valahogy találkoznánk?

Biztos gyűlölne ha megtudná.Én is gyűlölöm magam hogy ilyen az apám.

Belenéztem a visszapillantó tükörbe és magamat láttam piros arccal,akinek a fején elmaszatolódott a smink.

Felsóhajtottam és beindítottam az autót.

Idefele azt sem vettem észre hogy 3 óra hosszáig vezettem.

Késő délután volt már amikor hazaértem.Leállítottam a motort és kiszálltam.

Az ajtón belépve köszöntem és levettem a kocsiban talált kabátomat.

6 szempár figyelte minden mozdulatomat és várták hogy mikor kelek ki magamból.

Várjunk csak.6?

És akkor,ott megláttam.Akire talán a legnagyobb szükségem volt,de ezt nem akartam bevallani magamnak.Mert képtelenségnek vettem hogy máris ennyit jelentsen.Pedig jelentett.

Csak álltam ott földbegyökerezett lábbal,amikor észrevettem hogy kitágulnak a szemei és nagyot nyel.Végig néztem magamon és rájöttem hogy eléggé alul vagyok öltözve.

Őt ez láthatólag nem zavarta,hisz le se vette a szemét a lábamról illetve a pólómról.

-Minden rendben drágám?-lépett oda Anne és húzott magához.Egyre jobban oldódik fel ő is és kezd visszatérni a régi énje.Örültem neki.Nagyon.

-Persze.Csak kiszellőztettem a fejemet kicsit.Szükségem volt rá.-magyaráztam és összekulcsoltam a kezem a melleim előtt,ezzel még jobban kiemelve domborulataimat.Nehezen tudtam csak vissza tartani a nevetésemet Harry képét látva.De nem tudtam mit keres itt.

-Te mit keresel itt?-szegeztem neki a kérdést.

-Lux-hoz megyek és azt mondta nem állítsak be hozzá úgy hogy nem viszlek magammal.Gondoltam te is szívesen jössz.-válaszolta a szemembe.Majd tekintete lejjebb vándorolt.

-Persze megyek.Csak átöltözöm.-indultam a lépcső felé.

-Nekem így is jó leszel.-suttogta.

-Aha persze.És ha meglátnak veled,azt hiszik már kurvákat is tartasz.-motyogtam és felrobogtam a lépcsőn.

Nem nagyon értettem miért keresett meg megint és miért jött ide,de örültem neki.

A kislányt meg meglehet zabálni,szóval imádom.

Alig várom hogy újra láthassam.

Felkaptam egy farmert,pólót,lemostam az arcom és indulhattunk.A kocsiban kínos csend tört ránk Eszembe jutott Hope és az apám.

Nem akartam elmondani neki,mert elég volt mára ennyi fájdalom.És nem szerettem volna ha engem utál meg amiért közöltem vele.

Bekapcsolta a rádiót és dúdolt vele.Megmosolyogtam a látványt és egy életre elraktároztam magamban.Erre mindig emlékezni szeretnék.Örökre.

Befordultunk egy takaros ház elé és megállt a kocsi.

Rám nézett és felém fordult.

A hajamat elsöpörte az arcomból és belenézett a szemembe.Lassan közeledett felém én pedig megdermedtem.

Majd....

Ui:15 perc múlva hozom a mai frisst a fiúkról :)