23.rész

Sziasztok!
Mivel történetesen már szombat van és nem tudtam kibírni hogy ne rakjam fel a már megírt részt,így most felkerül és remélem,nagyon remélem hogy tetszeni fog.
Köszönöm a több mint 13.000+oldalmegjelenítést,a 18!feliratkozót és köszönöm azoknak,akik az előző bejegyzésemhez írtak pár kedves szót nekem.Ebből merítettem erőt és írtam meg ezt a részt.Hosszabb lett mint szokott,de erre lehet számítani,hisz most már csak heti 1x hozok részt.
Akinek tetszik,az kövessen Bloglovinon,jobb oldat megtaláljátok a linket.
A dalt,amit kitettem most a részhez,fontos.Ezt hallgattam egyfolytában miközben írtam és szeretném ha ti is hallgatnátok amikor olvastok.Ha leáll indítsátok újra légy szíves.Köszönöm :)
Nem is tartalak fel tovább titeket.
Kellemes pihenést továbbra is és jó olvasást!
                                                                                                                                                Xoxo:Dasie

Song:Devlin

Dasie szemszöge:

Ijedten kapta fel a fejem és néztem a szemeibe.Az ő szemei nyugodtságot sugalltak és nem húzódott el.Karjai ugyanúgy védelmezően fonódtak körém.Szívem hevesen vert,arcom rákvörösen izzott.Mindenki lát minket és félre értik azt,amit még mi sem értünk.Elég komplikált az biztos.

-Te nem félsz hogy találgatni fognak és velünk lesz tele a sajtó holnap?-suttogtam a mellkasába temetett arccal.

-Ilyenkor már kár megbánni dolgokat és amúgy sem szeretnék.Fontos vagy nekem és ha bárki is többet képzel majd bele hát legyen.-mondta felemelve az államat.

Nem akartam hogy újra megismétlődjön a múltkori baklövésünk így csendesen elhúzódtam és leültem egy székre,amíg ők fojtatták az interjút és képeket készítettek velük.

A riport után volt egy kisebb állófogadás hangulatos zenével és a kis csapattal.Vagy naggyal ami azt illeti,hisz a fiúk kimagaslottak az alacsonyabb titkárnők közül.

Már nem tudom hanyadik pohárnál járhattam,amikor a kezemben lévőt kikapta valaki és rátette az ott elhaladó pincér tálcájára.
-Nem kéne ennyit innod.Nem tesz jót és holnap szükségünk van rád épen.-mormolta a fülembe,közben szemei smaragdzöldként égtek.-Mi a baj?-kérdezte feszültséggel a hangjában.
Csak megráztam a fejem.Nem tudtam volna megszólalni.Mert ha megteszem,még valami olyat mondok el neki,amit nem kéne és tönkretenné a köztünk lévő kapcsolatot.Ha még beszélhettünk ilyenről.
-Úgy látom nem igazán fogsz rám reagálni.-sóhajtott és könnyedén felkapott.Fejét először a nyakamba fúrta és morgott egyet.
-Olyan jó illatod van.-suttogta a fülembe,mire én felkuncogtam ő pedig sóhajtott egy nagyot.
-Még a romantikus pillanatot is lelövöd.Eszméletlen egy lány vagy te,nem gondolod?-mosolygott.
Tisztában voltam azzal hogy feltett egy kérdést,de valahogy lemaradtam annál a pillanatnál amikor megjelentek a gödröcskéi.Az arca örömtől sugárzott és lelket öntött mindenkibe ha csak ránézett.
Sóhajtottam egyet és kicsit spicces állapotban kértem hogy tegyen le.
-Nekem jó így.Nem vagy nehéz.Sőt.
-De akkor is azt szeretném hogy lerakj.
-Nem bízom most a szavaidban.
-Én viszont igen,úgyhogy rakj le!-kezdtem el csapkodni a vállát,majd a mellkasát.
-Jó-jó,de ígérd meg hogy nem esel el.-kérlelt.
-Mintha tudnám szabályozni hogy mikor legyek béna és mikor nem.Ezt te is tudhatnád.-néztem fel rá.
-Piszkosul igazad van.-ezzel letett és lábaim érintették a biztos talajt.Talán még sem volt olyan jó ötlet hogy újra a szilárd talapzaton álltam,mert lábam megingott és csak nem elvágódtam,de egy biztató és erős kéz visszarántott.
-Köszönöm Liam.-mosolyogtam barna íriszeibe.
-Hölgyem.-biccentett úriember módjára mégis mókásan.
-Haver,el ne felejts pukedlizni is.-szűrte ki a fogai közül Harold.
-Neked meg mi bajod?-néztünk rá.
-Áh semmi.-legyintett és otthagyott minket kettesben.
-Minden rendben veled?Nem állsz valami biztosan.Nem szeretnél leülni egy kicsit?-kérdezte karom megragadva,majd választ sem várva egy asztalhoz húzott és leültetett egy kényelmes székbe.

Első dolgom volt kilépni a gyilkos cipőmből,majd megkönnyebbülve felsóhajtottam és egy újabb pohár pezsgőért nyúltam,de Leyyum elhúzta azt.
-Nem-nem.Nem valami tiszta a tekinteted.Elég volt.
-Olyan gonoszak vagytok ma este fiúk.-duzzogtam államat leszegve.
-A helyedben nem tenném ezt.-mordult fel.Én kíváncsian ráemeltem a szemem és felvontam a szemöldököm.
-Mégis mit?-kérdeztem rá.
-Leszegted az állad és a homlokod ráncoltad,ez pedig fura érzéseket vált ki belőlem.Megakarlak a magam módján vigasztalni,de nem hinném hogy örülnél neki.-válaszolta és a hangjából kihallottam a buja szenvedélyt,amit sikeresen rejt el mindenki előtt.De sejtettem hogy ez is ott lapul benne.

Közelebb hajolt,amit egyikünk se vett nagyon észre,vagy csak nem foglalkoztunk vele.Éreztük a pillanatot.Éreztük egymás közelségét,de egy valami hiányzott nekem.
Ő nem Harold Edward Styles volt.Aki ha velem tartózkodott egy légtérben vagy 50 méteres körzetben,pezsgett a levegő és a gyomrom öklömnyire zsugorodott,szívem őrületes vágtába kezdett és azonnal rá akartam vetni magam.
Úgy látszik ezt az energiát most Liam felé sugároztam.De elhúzódtam,megköszörültem a torkom mielőtt megszólaltam volna és felálltam.
-Mennem kell!
-Igen,azt hiszem menned kell!-mondta ő is határozottan.Nem rég szakítottak Danni-vel,neki még ott volt/ak a sebek és talán az akarás hogy visszaszerzi.Mert akármilyen is az a sok távolság,a szerelem akkor is lángol,ha nem vagy azon a földrészen.A kettejük szerelme lehet hogy eszméletlen volt,de valami elszakította és magukhoz tértek.Eltépte egy vihar,ami tombolva verte át magát az érzelmeken,pillanatokon,mint egy özönvíz mosta tisztára az életüket és ejtett talán örökös hibát a lelkükön.
Nem tudhattam pontosan milyen szerelem és érzés lehetett az övék mert még sohasem szerettem igazán senkit.De talán felemésztő és fájdalmas.

Elköszöntem mindenkitől és hívtam egy taxit.Lifttel lementem a földszintre,onnan a forgó ajtón keresztül az épület elé és leültem a lépcsőre.A térdemre hajtottam a fejem és úgy bámultam a lüktető várost,ami még csak most kezdett ébredezni.Ahogy a nap elvitte magával a fényt,úgy hozta a hold magával a sötétséget és a magányt,ami ezernyi titkot rejtett magában.Reménykedni tudtam csak, hogy számomra nem szolgál semmi meglepetéssel.
Egy forró fürdőre vágytam,több száz rózsaszirommal és illatos fürdőolajjal,ami átjárja a fürdőszobát és az én bőrömet is.A létemet,ami megújít,felfrissít,megszínez.
Elmosolyodtam hogy hogy lehetnek ilyen gondolataim nem elég tiszta fejjel.
Ránéztem az órámra és kezdett idegesíteni hogy már vagy 20 perce várom az autót,de még nem ért ide.
A mögöttem lévő ajtó kicsapódott és ismerős hangra lettem figyelmes.
-Úgy mentél volna el hogy tőlem el sem köszönsz?-vigyorgott rám Emily édesapja.
-Elnézést Mr.Roads,de nem tudtam hogy itt tartózkodik és nem is találkoztam a délután folyamán önnel.-álltam fel és sétáltam közelebb.Ő is közelebb jött és megfogta a karomat,mégközelebb húzott.
Elkezdtem remegni,éreztem hogy ebből már jó nem sülhet ki.Vettem egy mély levegőt,de kifújni már nem tudtam.

-El is felejtettem már hogy te ilyen szép vagy.Bár sokat változtál.Nagyon sokat változtál.Főleg itt.-nyúlt a melleim felé és megfogta a balt.Sikítani akartam és kitépni magam a karjai közül,de nem tudtam.Megdermedtem és sokkolódtam.Nem akartam ezt.

-Hagyjon békén.-suttogtam és csak remélni mertem hogy meghallja gyönge szavaimat.

-Szóltál valamit kislány?Hmm..nem?Akkor most gyere velem és játszunk kicsit.Biztos vagyok benne hogy nem csak én fogom élvezni.-mondta és még kísértetiesen hozzátette.-Hanem te is angyalom.-ragadta meg erősen a könyököm,hogy ne tudjak elszabadulni.

Rángatóztam,de az ereimben még mindig éreztem a sötét félelmet,azt amit a hold hordozott magában.Felnéztem az égre és nem akartam elhinni.Telihold volt.Lehunytam a szemeim és próbáltam azokat az emlékeimet elsodorni a gondolataimból,ami néha felemésztettek hacsak ránéztem a ragyogó égitestre.
Már gyerekoromban is féltem tőle és nem tudtam aludni.Mindig bebújtam a takaró alá,de előtte felkapcsoltam a lámpát.Bárcsak most is kinyújthattam volna a karomat és semmisíthettem volna meg ezt a borzasztó érzést a mellkasomban.Egyre csak gyűlt és gyűlt.
Felszisszentem,ahogy a kocsijába bevágva,majdnem a lábamra csukta az ajtót.Nem igazán gondolhatta át a dolgot,mert nem zárta be.Vártam egy másodpercig,lekaptam a cipőimet,kivágtam az ajtót és futni kezdtem.Úgy mint még soha.Úgy ahogy a ruhám,az izmaim és én magam bírtam.Hallottam hogy fut utánam.
De ez még csak jobban fokozta az adrenalin szintemet és elkezdtem mosolyogni.Sokkos állapotban voltam és nem tudtam merre mehetnék.Azt sem hogy hova,hisz Emilyéknél megtalál.

Csak futottam és futottam.A Globe színház előtt tartottam,amikor megint megláttam a holdat tükröződni a temzén,én csak felemeltem a középső ujjam és beintettem az égitest tükörképének.Tudom hogy hülyén hangzik,de egyszerűen utáltam.
Csak futottam és futottam.Míg a London Eye-hoz nem értem és próbáltam elvegyülni a tömegben.
Rengetegen voltak,amit nem csodáltam hisz egyszerűen fantasztikus este felszállni London szemére és látni a kivilágított várost ilyen magasról.Lélegzetelállító lehetett.
A táskámban kutattam a telefonom után,majd kezembe véve a rózsaszín csodát,tárcsázni kezdtem azt az embert akire az anyukámon kívül most a legnagyobb szükségem volt.Anyát nem hívhattam,hisz rögtön kibukott volna belőlem a sírás és elmondtam volna mi történt.
Legszívesebben feljelentettem volna azt a tuskót,de nem volt bizonyítékom.Semmim nem volt.Ő pedig elég befolyásos ember ahhoz,hogy egy ilyen kis ügyet eltudjon tussolni.
Így hívtam Harryt.Azt hittem nem veszi fel,de a 6.csörgés után vidáman kiáltott bele.
-Haaarryy szükségem van rád.-remegett a hangom miközben ezt a pár szót próbáltam belemondani a telefonba.
-Dasie?Mi a baj?-hallottam ahogy eltávolodik a hangzavartól és kimegy egy ajtón,ami hangosan csapódott vissza.
-Csak csak gyere ide.-kezdtem elveszíteni a lélekjelenlétem.
-Hol vagy most?-kérdezte idegesen.
-A London Eye-nál.
-Hogy mi?Hogy kerültél olyan messzire?
-Futottam.
-Futottál?De miért...nah jó ezt most haggyuk abba.Sietek ahogy tudok.De ne mozdulj onnan ahol most vagy.Értetted?-hogy is tudtam volna neki ellent mondani.
-Rendben.-a könnyeim utat törtek maguknak,még én továbbra is a sorban álltam.Féltem hogy megtalál.Meglát és elhurcol.Így csak haladtam a sorral.Néha-néha magam elé engedtem pár embert,mert én nem akartam felülni.
Egy negyedórát állhattam egyedül,amikor valaki megragadta a derekam és a mellkasára húzott.Először megijedtem és sikkantottam egyet,de utána megéreztem a bódító illatát.A sorban állók ránk néztek és csak elmosolyodtak.A mögöttünk álló idős házaspár megszólalt hogy nagyon édesek vagyunk így együtt és hogy kérhet-e egy autogrammot az unokájának.Aláírt egy fényképet magáról,amit a néni a táskájából húzott elő.Én csak elnevettem magam és kiálltam a sorból.
-Most miért álltál ki?Nem ülünk fel?-nézet rám.Visszanéztem és olyan aranyos volt,könyörgő hogy odaballagtam.Megfogta a kezem és közelebb húzott magához,de most nem éreztem a félelmet,sokkal inkább a törődést és a szeretetet.
-Jól vagy?-fürkészett azokkal a csodálatos íriszeivel.
Elhúztam a szám és próbáltam kicsikarni magamból egy mosolyt.Ő felsóhajtott és megölelt.Karjai óvtak és a mennyekben éreztem magam.
-Nem tudom hogyan kéne hogy érezzem magam.Azt hiszem zavarodott vagyok.-motyogtam az ingébe.
-Azt elhiszem.Elmeséled hogy mi történt vagy majd máskor?-fürkészett.
-Majd máskor ha nem baj.Ne rontsuk el a pillanatot.
-Milyen pillanatot?-mosolyodott el kajánul.
-Azt te is nagyon jól tudod.-kuncogtam a karjaiban.
-Hmmm..sejtem.
Lassan odaértünk a pénztárhoz és vettünk két jegyet.Még sorban álltunk hogy a fülkékbe bemehessünk.Csendben voltunk,a gondolatainkba rejtőztünk.Mégis éreztem hogy életemben nem örültem semminek annyira,hogy most ő itt van és vigyáz rám.
-Szeretnéd ha csak ketten lennénk a fülkében?-kérdezte a fülembe suttogva.
-Persze,de az lehetetlen.Rengetegen vannak még akik arra várnak hogy felszállhassanak.-válaszoltam.
-Hmmm..értem.-összevont szemöldökkel gondolkodott,majd hátrafordult és felemelve a hangját szólt a tömeghez.
-Figyelnének rám egy kicsit.Lenne egy nagyon nagy kérésem a jelenlévőktől.Szeretnék felszállni kettesben egy fülkébe a mellettem lévő lánnyal.Szükségünk lenne arra hogy kicsit ketten legyünk.Nem lenne gond?-az a tekintet és könyörgő hangja még egy kutyát és zavarba tudott volna vele hozni.A tömeg felmorajlott és mosolyogva intett hogy menjünk ketten.Valaki még füttyögött is.
-Na látod ez is megoldva.-ragadta meg a kezem és az őrrel lepacsizva szálltunk fel.

A kapszula bezárult és lassan,szinte észrevétlenül indult körútjára velünk,erre a félórára.A látvány ami elém tárult szavakkal kifejezhetetlen.Nappal is gyönyörű volt ez a város,de este.Nem tudtam levenni a szemem a fényekről,az emberekről.Semmiről.Ránéztem Hazzára aki mögöttem állt zsebre tett kézzel és engem figyelt.Közelebb jött és átkarolt.
-Minden rendben?-kérdezte.
-Most már igen.Köszönöm hogy ilyen gyorsan ide tudtál jönni.
-Dasie,ez csak természetes.

Rámosolyogtam és a további fél órát végig beszélgettük meghitten.Kissé szűknek éreztem a teret bent,de nem érdekelt.Hátra hajtottam a fejem a vállára,keze a derekamon pihent és élveztük az együtt töltött időt.
Olyan szép volt.Felfoghatatlan,mint egy tündérmese.Egy kiragadott boldog pillanat az életből.Maga a csoda.

Kissé fáradtan és kábán léptünk ki a mi kapszulánkból és kézen fogva sétáltunk egy taxit keresve,ami haza visz minket.Nem zavart hogy fogja a kezem.Már-már természetessé vált és az fájt volna ha nem teszi.
-Nézd ott egy!-mutatott egy üresen álló autóra.Elkezdett futni és engem is húzott maga után.Nevetve tettem meg.Úgy éreztem magam mint egy kisgyerek,aki siet hogy megkapja a játékát.Csakhogy nem vágytam ennél többre a pillanatnál.Vele voltam és ez volt minden.

-Esti mozgás!-nevettük az ülésen.Már nem éreztem az alkohol hatását,de tudtam fog még nekem fájni a fejem.
-Ha abbahagyták a nevetést,megmondanák kérem hogy hova lesz a fuvar?-fordult hátra a sofőr.
Harry összevonta a szemöldökét és rám nézett.
-Szeretném ha nálam maradnál ma éjszaka.Megnyugtatna és szerintem az lenne a legjobb.-én csak bólintottam.Nem tudtam mit mondani.De egy kérdés felötlött bennem.
-Hope-ot nem fogja zavarni?-emeltem tekintetem az övéihez.
-Nem érdekel és már nem számít.Szakítottunk.-simított el egy tincset az arcomból.
Hirtelen öröm és megkönnyebbülés áradt szét az ereimben és boldog mosoly kúszott az arcomra.
Sóhajtva és kissé fáradtan dőltem a vállának folytatva utunkat Harry házához.

Elbóbiskolhattam,mert arra ébredtem hogy Harry a karjaiban visz az ajtóig.Az arcára simítottam a kezem és elmosolyodtam.
-Letehetsz,tudok a lábaimon menni és nehéz vagyok.-mondtam.
-Először is,tudom,de nekem jobb így.Másodszor ne nevettes.-halázta elő a kulcsokat a zsebéből,miközben egyik karja erősen tartott.
Babrált a zárral,majd sarkig tárta az ajtót és bevitt.Gyengéden letett a kanapéra a nappaliban,majd levette a lábamról a cipőt.
-Ezt kiviszem.Szeretnél valamit?-kérdezte előttem állva.Megráztam a fejem és hátradőltem.Ő kiment és gondolom levette a kabátját és a cipőjét.Én odaléptem a falhoz,ahol temérdek mennyiségű film volt.Az ujjam elhúztam rajtuk és elmosolyodtam hogy személyenként vannak külön-külön válogatva.Mint például Liam polcán megtalálható volt a Batman,addig Louis-nál  is a szuperhősös filmek.Odaléptem ahol a "Hazza" nevet láttam és hatalmas mosoly kúszott az arcomra,amikor megláttam a Spongyabob évadokat.
-Mit szeretnél csinálni?-jött be ő is és lehuppant.
Csillogó szemmel fordultam meg és mutattam felé a dobozt.
-Megnézzük?-könyörögtem kiscica szemekkel.
-Ki tudna ellen állni ezeknek a szemeknek?-nevetett.-Persze,amúgy is imádom.De nem szeretnél előtte lezuhanyozni és kényelmes ruhába bújni?
-De,de nincs nálam semmi.-vázoltam elő a problémám.
-Megelégszel az én pólómmal és nadrágommal?-vonta fel a szemöldökét.Boldogan mosolyogva rávágtam hogy persze és futottam a lépcsőig.
Ő hirtelen felkapott és úgy vitt fel az emeletre.Közben lágy puszikat hagyva a homlokomon.
Bementünk szobájába,ahol letett az ágyra.Felhúztam a lábaimat és összekuporogva figyeltem ahogy tesz vesz.Lágy barna színűek voltak a falak,nagy ágy terpeszkedett a szoba központjaként és fekete szőnyeg borította a szobát.Ezenkívül szekrény,asztal és a szokásos.Most jutott csak eszembe hogy a múltkor,amikor itt voltam szét se néztem.
Odaslattyogtam mellé és figyeltem a mozdulatait.
-Jó lesz ez a póló?-tartott elém egy egyszerű feketét.
-Persze.-kaptam ki a kezéből.A kezembe adott még egy szürke melegítő alsót és elkísért a fürdőig.
Szemben állt velem,mire én zavaromban lehajtottam a fejem.
Ő felemelte és kisimította a hajamat az arcomból.
-Örülök hogy engem hívtál.-motyogta.
-Én is örülök hogy téged hívtalak.-suttogtam.Elmosolyodott és közelebb húzott magához.
-Fontos vagy nekem.Ha tudnád hogy mennyire.-sóhajtottam.A kezeimbe vettem az arcát.
-Nekem is fontos vagy.-mosolyogtam el.
Csillogó tekintetét az enyémbe fúrta és így teltek el a pillanatok.


Majd kibontakoztam a karjaiból és megfürödtem.Utánam ő is,majd bebújtunk a ágyba ő pedig elindította egy részt.

Nem tudom meddig nézhettük és mennyi részen voltunk túl,de kezdett a levegő felforrósodni a takaró alatt.
Többször elegyedtünk szóba vagy csak figyeltük álmosan a képernyőt,de mosolyogtunk és nyugodtak voltunk.Együtt voltunk.

-Aludjunk?-tette fel a kérdést amikor már vagy huszadszorra ásítottam.Fáradtan bólogattam,amikor kikapcsolta a tévét és lekapcsolta a lámpát.Oldalra fordult és a mellkasára húzott.
Így aludtunk el.Biztonságosan,nyugodtan és érzésekkel a szívünkben.